Sebastian Vettel showmanként is világklasszis: a Red Bull kétszeres Forma-1-es világbajnoka sziporkázott az Autosport című brit szaklap vasárnapi díjátadó gáláján, ahol ismét az év legjobb versenyzőjének választották. A német ász mókásan odaszólt Mansellnek, utánozta Räikkönen beszédét, ugyanakkor megjegyezte: biztos benne, hogy 2012-ben nehezebb dolga lesz.
Elemében volt vasárnap a Red Bull kétszeres Forma-1-es világbajnoka, Sebastian Vettel: alig ért véget a Race of Champions Düsseldorfban, a német azonnal útra kelt Londonba, ahol néhány órával később igazi showmanként vette át az Autosport című brit szaklap által idén is neki ítélt, az év legjobb autóversenyzőjének járó díjat.
Minden idők legfiatalabb kétszeres világelsőjéről köztudott a paddock-ban, hogy remek humora van, s ezt meg is csillogtatta. Az idei eredményeket értékelve megjegyezte, hogy számos rekordot is sikerült megdöntenie, többek között az egy szezonban begyűjtött legtöbb rajtelsőség csúcsát is: „Bocs, Nigel” – szúrta oda mosolyogva a 15 pole-ig jutó fiatal kiválóság, aki a brit legenda 1992-es rekordját adta át múltnak.
A közönség – amelyet csapatfőnökök, vezető személyiségek, versenyző-legendák és újságírók alkottak – kitörő nevetéssel fogadta azt is, amikor Vettel Kimi Räikkönen beszédstílusát idézve felelt arra a kérdésre, hogy mit mondana a jövőre visszatérő 2007-es világbajnok a hallgatóságnak, ha épp ott lenne.
„Tudják, német vagyok, így muszáj panaszkodnom is, máskülönben nem lennék igazi német. Fantasztikus volt a mai vacsora, köszönet érte, de a kések, azok nem a legjobbak voltak. Megnéztem, ezek német kések voltak. Szenvedtem vele, ezért ha jövőre visszatérek, ne használják ismét, mert évekkel ezelőtt használtunk ilyet odahaza” – mondta Vettel, újra megnevettetve a vendégsereget.
Természetesen a Red Bull kiválóságát felvillanyozta a legrangosabb szaklaptól kapott trófea, ugyanakkor már a jövőbe tekintett és hangsúlyozta: arra számít, hogy 2012-ben jóval nehezebb dolga lesz, mint idén volt, amikor már négy fordulóval az évad vége előtt sikerült bebiztosítania a címvédést.
„Nehéz lesz” – felelte a német arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt az újabb címvédésre – „Idén kevés hibát vétettünk, szinte egész évben hibamentesek voltunk, ami soha nem könnyű úgy, hogy közben gőzerővel dolgoztunk. Biztos, hogy az ellenfelek felzárkóznak és az élen olyan kemény csata lesz, mint amilyen csak néha volt idén. Már várom, hiszen erről szól ez az egész.”
Nem csak Vettel kapott trófeát a Red Bull kötelékéből: az Autosport az RB7-es versenygépet választotta az év legjobb versenyautójának, a díjat a műszaki főguru, Adrian Newey vette át Rob Marshall főtervező, Ian Morgan és Mark Ellis főmérnökök társaságában.
„A tavalyi autónk nagyon jó volt, de megnehezítettük a saját dolgunkat. Idén kapásból gyorsak voltunk és irányítani tudtuk a versenyképességünket, amiért elismerés illeti a csapat összes tagját. Néhány futam egyébként így is nagyon szoros volt” – mondta a 19 futamból 12 alkalommal elsőként leintett RB7-es atyjának számító Newey.
Díjazta az Autosport a McLaren vb-ezüstérmesét, Jenson Buttont is, akit az évad legjobb brit versenyzőjének választottak, az 1996-os világelső Damon Hillt pedig Gregor Grant-életműdíjjal tüntették ki. Hasonló elismerésben részesült - posztumusz - az IndyCar Las Vegas-i évadzáróján elszenvedett balesetben életét veszítő Dan Wheldon is.