Kimi Räikkönen, a Forma-1-be két év távollét után jövőre visszatérő 2007-es világbajnok elárulta: az idei NASCAR-kiruccanás turbózta fel benne a kerék a kerék elleni küzdelem iránti vágyat. A finn biztos benne, hogy motivációban nem szenved hiányt, ugyanakkor leszögezte: számára nem a DRS, hanem az új gumiszállító jelenti a legfontosabb különbséget 2009-hez képest.
Félig-meddig a NASCAR-nak köszönhető, hogy Kimi Räikkönen, a Forma-1 2007-es világbajnok két év távollét után jövőre a Lotus Renault GP színeiben visszatér a száguldó cirkuszba. Mint azt a versenyzői szerződés létrejöttét követő első videointerjúban a finn elárulta: az idei NASCAR-kiruccanás erősítette fel benne a vágyat a kerék a kerék melletti küzdelemre.
„Soha nem veszítettem el a Forma-1 iránti szenvedélyt, de az idén részt vettem néhány NASCAR futamon és nagyon elkezdett hiányozni az egymás elleni versenyzés, hiszen a raliban csak az óra ellen harcolunk. Ez nagyon hiányzott” – nyilatkozta az utóbbi két szezont a rali-vb-n (WRC) szerény eredményekkel lehúzó, s idén egy Truck Series, valamint egy Nationwide NASCAR-futamon is elinduló Jégember.
2009 végi távozásakor, amelyet egy évvel az akkori Ferrari-szerződése lejárta előtt jelentett be, Räikkönen látványosan motiválatlanul versenyzett. Rajongóinak most nem kell ettől tartania, a pilóta ugyanis leszögezte: nem szenved motivációs problémákkal.
„Nem jönnék vissza, ha nem lennék kellőképpen motivált” – mondta Räikkönen – „A motivációról mindig nagyon sokat beszélnek, de azt rajtam kívül soha senki nem tudja, hogy mit teszek, vagy mit gondolok, így valójában egyáltalán nem érdekel, hogy mit beszélnek az emberek. Élvezem, hogy visszatérek. Nem írtam volna alá a szerződést, ha nem tudnám, hogy élvezni fogom. Érdekes és izgalmas lesz visszatérni” – mondta a 32 esztendős sofőr, aki nevetve jegyezte meg: távozása óta semmit nem változott, csak 3 évvel idősebb lett.
Räikkönen elismerte, hogy tárgyalásokat folytatott a Williams istállóval is, de – mint fogalmazott – végül a jövőre Lotus néven induló fekete-arany egyletnél „működött minden úgy, ahogyan szerettük volna”. Arra a kérdésre, hogy figyelemmel kísérte egy Forma-1-es világbajnokság eseményeit az utóbbi két évben, a finn így felelt: „Tavaly egyáltalán nem, idén picit jobban, de nem fordítottam különösebb figyelmet egyik csapatra sem. Az utolsó futamon, a Brazil Nagydíjon például az utolsó húsz kört láttam. Akkor már tudtam, hogy mi fog történni, ezért kíváncsi voltam, hogyan áll a csapat.”
Az északi klasszis már megkezdte a fizikai felkészülést a Forma-1-re, elmondása szerint programja elsősorban a nyakizmok erősítése terén tér el a ralizáshoz szükséges tréningektől. Műszaki fronton a finn nem számít túlságosan nagy változásra, 2009-hez képest főként a Pirelli abroncsokat tartja nagy kihívásnak.
„A gumik jelentik a legfőbb különbséget 2009-hez képest, mert az autók nem változtak meg jelentősen. Most van állítható hátsó szárny is, de ez csak egyetlen gomb, ami ráadásul megvolt korábban is, de akkor az első szárny állását változtathattuk meg vele” – mondta Räikkönen.
Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy a finn kivel alkotja az enstone-i egylet jövő évi
versenyzőpárosát: Vitalij Petrovnak érvényes szerződése van 2012-re és az orosz sofőr által szállított szponzori pénzekre is szüksége van a gárdának, de az utóbbi hetekben felmerült, hogy talán mégis megválnak a viborgi sofőrtől. Néhány napja a csapatfőnök, Eric Boullier arról is beszélt, hogy jövőre mindenképpen versenyzői állást szeretnének biztosítani az általa menedzselt GP2-bajnok tesztpilótának, Romain Grosjeannak is.