2011.05.22. 19:51
Red Bull
Sebastian Vettel: (1) "Elég kemény volt a mai nap. A verseny legelején úgy gondoltam, jól rajtoltam, nem értettem, honnan jött Fernando (Alonso)! Mögülem rajtolt, 16 méterrel hátrébbról, és az egyenes felénél már egymás mellett voltunk. Én mentem Mark (Webber) egyik oldalán, a külső íven, míg ő a másik oldalán, a belső íven, így az első kanyar után vezetett. Nem tudtunk elég közel kerülni hozzá, hogy használhassuk a DRS-t, de a kerékcserénél megfogtuk. Mindenki elég hamar lecserélte a lágy gumikat, tehát a fél futamot a kemény keveréken kellett teljesíteni. A McLarenek nagyon erősnek tűntek, tovább kint maradtak, mivel más stratégiát alkalmaztak, amely segítségével felzárkóztak mögénk. Onnantól tudtam, nagyon szoros lesz, az utolsó 10 kör hasonló volt, mint Kínában. A gumijaim elfogytak, és imádkoztam, hogy ugyanez történjen Lewis (Hamiltonnal) is, mivel elkezdett felzárkózni, és sokkal gyorsabbnak tűnt, főleg az utolsó szektorban. Az egyenesek végén láttam a tükörben, de nem tudtam eldönteni, hogy védekezzek-e vagy sem. Nagyon szoros volt, de az utolsó két körben uralni tudtam a helyzetet. A KERS hol működött, hol nem, ezáltal sokat kellett variálnom a fékerő-eloszlással. A McLaren és főként Lewis ma megizzasztott minket. Megnyugvást jelent, amikor az ember áthalad a célvonalon, és tudja, hogy megcsinálta, ezért nagyon-nagyon boldog vagyok. Kiváló eredmény a mai, és a tegnap után egy bizonyíték arra, hogy erősek vagyunk, de ahogyan azt vártuk is, a McLaren és a Ferrari megnehezíti a dolgunkat, és keményen küzd - nagyon boldog vagyok ma."
Mark Webber: (4) "Nem hiszem, hogy rettenetes lett volna a rajtom, de Fernando (Alonsóé) fenomenális volt. Nyilvánvalóan erre nem számítottunk, így onnantól olyan volt, mint egy sakkjátszma. A versenyzők lemásolták egymás boxtaktikáit, és igazából nem sokat versenyeztem a pályán. 40 másodperccel Lewis és Seb mögött fejeztem be a futamot. Érdekes nap volt, megmutatkoztak a különbségek, Fernando frusztrált minket, mert úgy tűnt, mindig akkor ment ki kereket cserélni, amikor én. Bizonyos etapokon gyors voltam, másokon nem - ilyen volt a mai nap."
McLaren
Lewis Hamilton: (2) "Kellemesen csalódtam a mai tempónkban. Valójában úgy gondolom, versenykörülmények között gyorsabbak voltunk a Red Bullnál, kivéve az igazán tempós részeken. Egész délután olyan keményen nyomtam, ahogy csak tudtam, és igazán elégedett vagyok az eredménnyel - még néhány kör, és talán más lenne a sorrend az élen, de a végén egyszerűen kifutottam az időből. A DRS ellenére még mindig nagyon nehéz előzni ezen a pályán, nem lehet közel férkőzni a 3-as és a 9-es kanyarban, ami igazán megnehezíti a dolgot. Sebastian (Vettel) légáramlataiban autóztam, és a kocsi rengeteget csúszkált - hihetetlenül nehéz volt mögötte maradni. Bizonyára még mindig túl sokat veszítünk az időmérőkön, de a versenytempónk rendben van, szóval ahogy arra számítani lehetett, a kvalifikációs sebességünk javításán fogunk dolgozni. Szintén örömmel tölt el, hogy Jenson feljött, és végül a dobogón végzett - ez nagyszerű eredmény a csapat számára. Mostantól már Monacóra koncentrálok. Azon a pályán a gyors kanyarokban lévő leszorítóerő kevésbé lesz fontos, és a versenyzők közötti különbségek dönthetnek, ami miatt erősek lehetünk."
Jenson Button:(3) "Szörnyű rajtom volt, ráadásul az 1-es és a 3-as kanyarban is a külső ívre kerültem, s ezzel további pozíciókat vesztettem. Az első kör végén a 10. helyen autóztam, ami rendkívül csalódást keltő volt. Ekkor még nem gondoltam, hogy a harmadik hely elérhető lenne, de miután a többiek mind korán megejtették a kiállásaikat, és az én gumijaim még mindig jó állapotban voltak, megfordult a fejemben, hogy talán mégis sikerülhet. Törökország után fantasztikus érzés, hogy végre működött a stratégiám. Olyan sokáig kint maradtunk a lágyakon, ameddig csak tudtunk, és így csak három kiállást teljesítettem a többiek négyével szemben, ennek eredményeként pedig egy nagyszerű versenyt futottam. Egy körön belül megelőztem Mark (Webbert) és Fernando (Alonsót). Tudtam, hogy nem érhetem utol az élen álló párost, de nagyon keményen nyomtam, hátha valami történik az előttem lévőkkel. A Pirellik élettartama olyan, mint egy kapcsoló - ha egyszer elveszíted a hátsó tapadást, a köridők azonnal leromlanak. Ma jól eltaláltuk, és mikor a végén megkaptam a keményeket, a pálya már jó állapotban volt, így a gumik remekül működtek. Ma tényleg úgy éreztem, hogy versenyzem. Végül hatalmas köszönetet szeretnék mondani a csapatnak: fantasztikus stratégiát választottunk, a kiállások tökéletesen sikerültek, és minden jól működött. Ez az eredmény a csapat nagyszerű erőfeszítéseinek tudható be."
Ferrari
Fernando Alonso: (5) "A verseny legkellemesebb része nyilvánvalóan a rajt volt. Sokat dolgoztunk ezen a területen, és látható az eredménye. Fantasztikus volt látni az őrjöngő tömeget a lelátókon! Mindent beleadtam, nagyjából 20 körön át magam mögött tartottam a leggyorsabb autókat, de utána semmit sem tehettem ellenük. Idegesítő volt, hogy folyton őket láttam a tükrömben, és próbáltuk másolni, vagy kiszámítani a következő lépésüket. Megbűnhődtünk, hogy a fél távot a kemény abroncsokon teljesítettük, emiatt nagyobb különbség mutatkozott a valósnál. Hiányzik az aerodinamikai leszorítóerőnk, a szárnyak nem termeltek eleget ehhez a pályához. Alaposan ki kell elemeznünk az ide hozott frissítéseinket, hogy megértsük, két hét alatt miért szakadtunk le a Red Bulltól és a McLarentől. Most Monacóba utazunk rögtön, amely az idény egyik különleges versenye. Bármi megtörténhet. Biztos, hogy itt lesz szükség az évben a legtöbb leszorítóerőre, de ez tavaly is így volt, és erősek voltunk. Nem gondolok öt viadalt követően a bajnokság feladására: a pontversenyben bár tetemes a lemaradásom, bármi bekövetkezhet. Ebben biztos vagyok."
Felipe Massa: (-) "A futam vége felé nem tudtam fokozatba rakni a váltót, le kellett húzódnom a pályáról, ami illő befejezése volt egy rémes hétvégének. Szerencsére Monacóban új kezdet lesz, amely egyfajta második hazai verseny a számomra, lévén a hercegségben lakom. Szerencsére ott nem kapjuk meg a kemény gumikat, melyek nem igazán működnek nálunk. Egyre inkább kínlódtunk, miután az opciósról átváltottunk az elsődleges keverékre, alig tapadtak. Szenvedtem az autón pályán tartásával. A taktikának hála sikerült megelőznünk a Mercedeseket és (Vitalij) Petrov Renault-ját, de ez végül semmit sem ért. Nincs elég aerodinamikai leszorítóerőnk, hogy rendesen működésre fogjuk a keményebb gumikat, és ez itt még nagyobb problémát jelentett, mint más futamokon."
Mercedes
Michael Schumacher : (6) " Sikerült a legtöbbet kihozni a lehetőségeinkből, ami nagyszerű hír, különösen a csapattagok számára. Remek startot fogtam: azonnal középre húzódtam, ahol elég szűkös volt a hely, de szerencsére működött. Onnantól csak a pozícióm megtartásáról szólt a verseny. Boldogok lehetünk ezzel az eredménnyel. Trükkös volt megküzdeni a túlkormányzottsággal, a gumikopással, és a rossz balansszal, azonban így is elértük, amit akartunk, és várom Monacót."
Nico Rosberg: (7) "Nehéz verseny volt ez számomra, különösen miután már korán elveszítettem a rádiókapcsolatot a csapattal, és a DRS sem működött megfelelően, ami szinte lehetetlenné tette az előzést. Jól szórakoztam Michaellel a 6. helyért folyó csatában, habár nem voltam képes rendesen megtámadni, ezért a futam nagy részében be voltam ragadva mögé. Mostantól Monacóra, a hazai versenyemre koncentrálok. Szeretem a pályát, és biztos vagyok benne, hogy ott közelebb lehetünk az élmezőnyhöz."
Sauber
Sergio Pérez: (9) "Kemény verseny volt a mai, meg kellett harcolni a pontokért, és örülök, hogy sikerült. Az első pontjaim a Forma-1-ben természetesen különlegesek, és a csapat szempontjából kiváló, hogy Kamui is pontszerző lett. Az istálló nagyon jó versenystratégiát dolgozott ki, valamint tökéletes munkát végzett a kerékcseréknél. Úgy érzem, a mai nap fordulópont volt számomra a szezonban. Folytatni fogjuk a jó szereplést, és még több pontot fogunk szerezni."
Kamui Kobayashi: (10) "Az első körben sok időt vesztettem. A rajt után leszorítottak a pályáról, és egy másik autó hozzám ért, amitől bal hátsó defektet kaptam. Ki kellett állnom, így visszaestem az utolsó helyre, ami természetesen egy jó szett lágy gumi elhasználását jelentette. A keményebbik keveréken egy viszonylag hosszú etapot kellett teljesítenem, ami nem volt könnyű, de a versenytempóm összességében rendben volt. Örülök, hogy sorozatban negyedszer szereztem pontot, és úgy érzem, jó irányba haladunk."
Force India
Paul di Resta: (12) "Azt hiszem, elégedetten távozhatunk a ma elért eredménnyel, különösen azok után, hogy négy helyet javítottunk a rajtpozíciónkhoz képest. A kvalifikáción kompromisszumot vállaltunk, hogy gumit tudjunk spórolni, ami egyértelműen jó döntés volt, csak egy kis teljesítménytöbblet hiányzott ahhoz, hogy jobb pozícióba kerüljünk. Ezenkívül az első, a második és a harmadik etapban is beszorultam az egyik Toro Rosso mögé, ha ez nincs, előrébb végezhettem volna. Így is sok a pozitívum, mert jó volt a stratégiánk, simán mentek a kerékcserék, és azt gondolom, ez az eredmény a legtöbb, amire ma számíthattunk az előttünk lévő autók problémáinak hiányában."
Adrian Sutil: (13) "A végeredmény ma körülbelül az lett, amire számítottunk. Paul-lal ellentétes taktikát választottam, én a kemény keverékű abroncsokon rajtoltam, ami eléggé lelassította az indulásom, így az első etap meglehetősen nehéz volt. Amikor azonban a lágyabb keverékre váltottam, beindult a versenyzés, és fokozatosan egyre előrébb kerültem. Viszonylag könnyű volt ma előzni, mert amikor az elöl haladó autó abroncsai elkopnak, nagy lesz a sebességkülönbség. A verseny vége felé is jól viselkedett az autó, de szükségem lett volna még vagy két-három körre ahhoz, hogy teljesen ki tudjam használni a stratégiámat, és akkor talán előrébb is végezhettem volna."
Toro Rosso
Sébastien Buemi: (14) "Jól kaptam el a rajtot, megelőztem (Felipe) Massát, (Jenson) Buttont, és (Pastor) Maldonadot, de sajnos Button és Massa újra elém kerültek, mivel gyorsabbak voltak. Jó tempót futottam, de azt hiszem egy kicsit balszerencsések voltunk, mert egy csomó időt veszítettem, amikor leköröztek. A stratégiánk sem volt tökéletes, és mindezek mellett még egy kicsit lassúak is voltunk, így a Force India és a Sauber is megelőzött minket."
Jaime Alguersuari: (16) "Mindent összevetve nem volt túl jó versenyünk. A maximumot nyújtottam minden egyes körben, miközben a gumikat is próbáltam kímélni. A 12. körben azonban elfogytak, ami miatt a négy kiállás mellett döntöttem. Összességében, ami a köridőimet illeti, talán egy kicsit jobb volt ma, mint Törökországban. Nagyon fontos, hogy megoldjuk a gumikopási problémánkat, és sok már téren is fejlődni kell, ha azt akarjuk, hogy versenyképesek legyünk, és a pontokért harcolhassunk."
Lotus
Jarno Trulli: (18) "Igazán jó verseny volt. Újabb kiváló rajtot produkáltam a szezonban, ami nagyon pozitív. Sok pozíciót nyertem, versenyképes voltam a futam elején. Nyilvánvalóan jobban működött az autó a lágy gumikon, mint a keményeken, és ezáltal egy jó első etapot futottunk. Sajnos a futam közepe felé éreztem, hogy valami nem stimmel a kipufogóval, és ez hatással volt az autó hátuljára, így romlott a teljesítményem. Mindent összevetve mégis egy jó verseny volt számomra. Úgy küzdöttem, mint egy oroszlán, és úgy érzem, a lehető legtöbbet hoztam ki az autómból. Van még munkánk bőven, hogy utolérjük az előttünk állókat, de fantasztikus, hogy ismét leköröztük a mögöttünk lévőket. Az egész aerodinamikai csomag jól működik - csak a fejlesztésére kell koncentrálnunk, hogy növeljük a különbséget az üldözőkkel szemben, és folytassuk a felzárkózást az előttünk állókhoz."
Heikki Kovalainen: (-) "Szomorú, hogy így ért véget a délutánom. A 4-es kanyar bejáratánál hibáztam, és kisodródtam, pedig addig a pontig jól ment a verseny. Jarnóval a középmezőnyben csatáztunk a verseny nagy részében, de aztán a gumik elkezdtek fogyni, és a későbbiekben nem tudtuk azt a tempót diktálni, amit a futam elején. Talán előbb kellett volna kiállnunk kereket cserélni, de így is sokat tanultunk a hétvége során, amit hasznosítani tudunk Monacóban, ahol szerintem egy mindenki számára érdekes futam következik."
Virgin
Timo Glock: (19) "Tűrhető versenyem volt, habár az első kanyar elég küzdelmesen alakult. (Vitantonio) Liuzzi elment mellettem, mivel ő volt a jobb íven, de az első boxkiállás alatt visszaelőztem, ami után a saját tempónkban haladhattunk. Azt hiszem, ma kihoztuk a maximumot az autónkból, és jó stratégiával rendelkeztünk a gumikezelés szempontjából, így összességében elégedett vagyok a mai nappal. "
Jerome d'Ambrosio: (20) "Úgy gondolom, a mai versenyem jobban alakult, mint a tegnapi időmérő. Az első etap remekül ment, de miután forgalomba kerültünk, egész más irányt vett a futam számunkra. Ezen a pályán több időt veszítettünk ezzel, mint Törökországban, Kínában, vagy Malajziában, de ennek ellenére jó verseny volt. Akadt egy kis problémánk a fékekkel, aminek utána kell néznünk, de ezt leszámítva minden simán ment. A csapat ismét szép munkát végzett a stratégiával. Futottam néhány remek etapot, ahol kisebb volt a forgalom, így egészen elégedett vagyok."
Hispania
Narain Karthikeyan: (21) "Nagyon nehéz verseny volt a mai. Nagy volt a gumikopás, különösen a hátsóknál, ami eléggé megnehezítette a vezetést. Az első néhány kör rendben ment, de aztán sok problémát okozott a hátsó abroncsok kopása. Az ülésemmel is probléma akadt, megégettem a hátam, és néha elviselhetetlen volt a fájdalom. Ami örömteli, hogy sikerült befejezni a versenyt, bár sokra nem mentünk vele. Meg kell találnunk az okát annak, hogy miért nem volt meg a tempónk - tudjuk hogy előreléptünk a hétvégén, de ez még mindig nem elegendő. Az időmérőn jól szerepeltünk, de a versenyen elmaradt a teljesítményünk az előző futamhoz képest. Talán a két gumikeverék közötti drasztikus különbség okozhatta ezt, ami nagyon megnehezítette az autó beállítását, és erős túlkormányzottságot eredményezett."
Vitantonio Liuzzi: (-) "Remekül indult a versenyem, sikerült megelőznöm néhány autót az első kanyarban úgy, mint az előző nagydíjon. Minden jól ment, az autó balansza is megfelelő volt, mindkét Virgint magam mögött hagytam, és az első etap során sikerült leszakítanom őket. Ez megerősítette, hogy sikerült előrelépnünk az előző futamhoz képest. Az első kiállást követően, ahogy felkerült a második szett abroncs, romlott az autó hátuljának tapadása, csakúgy, mint az időmérőn. Ezenkívül a felváltásoknál éreztem, hogy valami nem stimmel, és ez körről körre rosszabb lett, így ki kellett állnom. Ki kell vizsgálnunk, hogy mi is történt pontosan, de túl korai lenne még bármit is mondani. Nagy kár, hogy ez történt, mert enélkül jobb lett volna a teljesítményünk a második etap során is, és végig harcolhattunk volna a Virginekkel. Narain befejezte a versenyt, ami mindig jó, mert így több adat áll a rendelkezésünkre, de lassan már el kéne kezdeni versenyeznünk, és nem csak befejezni azt, mert fejlődnünk, és meg kell próbálnunk megelőzni a Virgint.
|