2011.05.20. 19:31
Red Bull
Mark Webber: (De: 1., Du: 1.) "Az autó jól ment ma. Persze még mindig van mit dolgoznunk rajta, de a jobb napjaink egyike volt a mai. Ez az első alkalom, hogy az RB7 ilyen hőmérsékleti viszonyok között fut Barcelonában, szóval sokat tanult ma a csapat. A gumik itt is fontos szerepet játszanak, tehát a lehető legjobban kell kezelnünk őket. Mindig jól ment nekem ezen a pályán, legutóbb kiváló eredményt értem el, és remélem, hogy tartani tudom ezt a trendet a hétvégén."
Sebastian Vettel: (De: 2., Du: 3.) "Igazán termékeny napon vagyunk túl - most volt igazán először lehetőségünk használni az új kemény keverékű gumikat, és megerősíthetem, hogy tényleg nagyon kemények! Mindent egybevetve jól ment ma, a délelőtt talán nem volt ideális, de délután már boldog voltam. Úgy gondolom, szoros lesz a küzdelem a hétvégén, mi jó formában vagyunk, de a többiek is gyorsnak tűnnek."
McLaren
Lewis Hamilton: (De: 6., Du: 2.) "Nehéz olvasni a ma mutatott tempókból, mert noha mi végigvittük a saját programunkat, és úgy tűnik, nem vagyunk nagyon leszakadva, sosem lehet tudni, mennyi benzinnel és milyen motorerővel körözött a többi csapat. Ugyanakkor értékes adatokat gyűjtöttünk, kedvező módosításokat hajtottunk végre. Valószínűleg annyira voltunk ütőképesek ma, mint eddig. Előreléptünk valamelyest, az új első szárnyunk jobbnak tűnik, mint az előző. Összességében nem rossz a helyzet. Délelőtt nem éreztem jóknak a kemény abroncsokat, nehéz volt működésre bírni őket és megnyújtani az élettartamukat, délután azonban sokkal erősebben teljesítettek az etapok során. Nagy különbség van a Pirelli két keveréke között, reméljük, ez kedvezően fog hatni a show-ra a hétvégén."
Jenson Button: ( De: 9., Du: 4.) "Délelőtt az új alkatrészeket próbáltuk ki az autón, délután pedig keményebben ráléptünk a gázra, hogy hiteles képet kapjunk róluk. Nem igazán vagyok elégedett a balansszal, küszködök a kocsi hátuljával, amit nem szeretek. Mindazonáltal este dolgozni fogok a helyzet javításán. Az autóban még több tartalék rejlik, csak ki kell aknázni, és találnunk kell egy megfelelő balanszot. A hosszú etapjaink sikeresebbek voltak, bár kissé más eredményekkel szolgáltak, mint vártuk. Hasznos információkat szereztünk, és azt hiszem, a versenyre tudunk majd jó balanszot csinálni. Most arra összpontosítok, hogy az időmérőre megoldjam az autó hátuljával kapcsolatos gondokat."
Ferrari
Fernando Alonso: (De: 4., Du: 5.) "Sok dolgot kipróbáltunk ma, és most ki kell értékelnünk a szerzett információkat, majd pedig a legjobb elemeket feltenni az autóra holnap. Az első benyomásom kedvező: úgy gondolom, sikerült előrelépnünk. Mindig nehéz megítélni a különbségeket a szabadedzésen, mert ilyenkor gyakran eltérések vannak az autók között. Persze az egyáltalán nem lepett meg, hogy a Red Bull mindenki előtt áll: jelenleg ők a leggyorsabbak, és az olyan pályák, mint ez vagy a budapesti különösen kedveznek az autójuk karakterisztikájának. Amíg ez így van, nehéz lesz őket megverni az időmérőn, de talán a versenyen közelebb férkőzhetünk hozzájuk, és a McLaren is nyomás alatt tarthatja őket. Még mindig dolgoznunk kell a beállításon: ma túl sok mindent kellett tesztelnünk, így nem maradt elég időnk a változtatásokra. Úgy gondolom, itt még nagyobb eséllyel harcolhatunk a dobogóért, mint Törökországban. A gumik? A Pirelli új típusú keményeket hozott, és nehéz elképzelni, hogy a lágyak használata nélkül túljuthatunk a Q1-en. Azt már a télen is láttuk, és most is megerősítést nyert, hogy a kopás mértéke nagyon jelentős, ezért az isztambulihoz hasonló versenyre számíthatunk, legalábbis a boxkiállások tekintetében."
Felipe Massa: (De: 16., Du: 8.) "Ez nem volt könnyű nap számomra. Nehezen tudtam munkára fogni a gumikat, különösen a keményeket, és képtelen voltam összerakni egy jó köridőt. Ez elég kár, mert az ide hozott új elemeink javítottak a teljesítményünkön, habár a többiek is erősek maradtak: még mindig jelentős különbség választ el minket a fő riválisainktól. Most a legjobb döntéseket kell meghoznunk, hogy a lehető legjobban készüljünk fel az időmérőre és a versenyre. A gumikat illetően inkább nem bocsátkoznék részletekbe. Maradjunk annyiban, hogy még sok dolgunk van ezen a területen. Amikor lecsúsztam a pályáról, elvesztettem a hátsó tapadást, és a kavicságyban kötöttem ki: nagyon közel voltam a korláthoz, de szerencsére nem értem hozzá, így sérülés nélkül hozhattam vissza az autót a pályára."
Mercedes
Nico Rosberg: (De: 3., Du: 6.) "Hasznos napunk volt a beállítások szempontjából, sok mindent tanultunk az autóról. Természetesen nehéz megállapítani valós helyünket, mert a kemény gumik nem igazán működtek jól ma, és nagyon szeles volt az időjárás is. Ugyanakkor teljesítettem egy jó hosszú etapot, az előkészületekkel pedig jobban haladunk, mint az előző versenyen. Eddig egész prímán működtek a fejlesztéseink, köszönöm a srácok munkáját a gyárban."
Michael Schumacher: (De: 7., Du: 7.) "Eredményes pénteket zártunk, igazoltuk a felfelé ívelő formánkat a látszólag jól működő frissítésekkel. A csapat szintén fejlődött, és az adatokba való belepillantás nélkül azt mondanám, a harmadik sorért küzdhetünk majd. Igyekszünk tovább javulni holnap."
Sauber
Kamui Kobayashi: (De: 17., Du: 9.) "Igazán érdekes napot zártunk. Délelőtt a kipufogó és az új aerodinamikai elemek tesztelésével foglalatoskodtam. Nem futottam jó kört, mert a boxba kellett hajtanom, amikor egy szenzor téves információkat küldött. Az új szuperkemény gumi olyan érzést nyújt, mintha egy teljesen más autót vezetnék. Nagyon lassúak. Ez mindenki számára trükkös lesz, és különös stratégiákat eredményezhet a versenyen."
Sergio Pérez: (De: 5., Du: 11.) "Pozitív napot zártunk. Sokat tanultunk az új aerodinamikai elemeinkről és az új gumikeverékről. Mivel (a kemény gumi) sokkal lassabb, mint a lágy, a versenyen bizonyára mindenki utóbbi akarja majd használni, amikor csak lehet. Rengeteg adatot ki kell elemeznünk, majd biztosítanunk kell a megfelelő kvalifikációs teljesítményt holnapra, hogy megfelelő rajthelyeket szerezzünk."
Renault
Nick Heidfeld: (De: 8., Du: 10.) "Igazán érdekes nap volt a Pirelli új szuperkemény gumijaival. Bár néhány pénteki alkalommal már feltérképeztük őket valamelyest, nem sokat használtuk őket, és nem is úgy teljesítettek, ahogy én vártam. Lényegesen lassabbak mind egy körön, mind hosszú távon. Ez a fő különbség köztük és az előző fajta kemény abroncsok között. Jó viszont, hogy kipróbáltam pár újítást, különböző módokon próbáltam javítani a teljesítményen. Sikerült a beállításokkal is foglalkoznunk, ami hasznosnak bizonyult. Szerintem fejlődtünk, de éjszaka alaposan ki kell elemeznünk a ma megtanultakat, és rájönni, miképp erősödhetünk tovább a harmadik edzésre és az időmérőre holnap."
Vitalij Petrov: ( De: 11., Du: 12.) "Szép, hogy mindkét fajta gumit sok körön át tesztelhettük, így hasznos adatokat kaptunk róluk. Erről szólt a mai nap. Mindazonáltal zavaró volt, hogy a KERS-et nem tudtam teljesen mértékben használni, emiatt sok időt vesztettem. Ebből kifolyólag gyengébb volt az autóm, ráadásul a KERS a fékezésre is hatással van, tehát a fékerő eloszlásán is változtatnunk kellett. Optimistán várom a holnap eseményeket."
Toro Rosso
Sébastien Buemi: (Du: 13.) "A téli tesztekhez képest teljesen eltérő tapasztalatokat szereztünk. A magasabb hőmérséklet miatt sokkal lassabbak voltak a köridők - tudjuk, mennyire másként reagálnak ezek a gumik a melegben. Annak ellenére, hogy csak a nap felében vezethettem, sok kört tudtam futni, és boldog vagyok, amiért sok elemezhető adatot sikerült gyűjtenünk, szóval hosszú éjszaka elé nézünk. A fő probléma, ami azt hiszem, mindenkit érintett ma, hogy túl nagy volt a túlkormányzottság, és elég nagy volt a különbség a kemény és a lágy keverék között, valószínűleg idén eddig a legnagyobb. Holnapra új motort kapok, és bízom benne, hogy a hétvége hátralévő része is pozitívan fog alakulni számunkra."
Jaime Alguersuari: (De: 18., Du: 15.) "Kár, hogy időt veszítettünk délelőtt, de később be tudtuk pótolni. Délután egész jól éreztem magam az autóban, különösen a hosszú etapokon, és annak ellenére is futottam néhány jó kört, hogy használt kemény gumikon mentem. Amikor egy gyors kört akartam teljesíteni, forgalomba kerültem, de összességében optimista vagyok. A két itt töltött téli teszt nem sokat segített ma, mivel azóta az autó is megváltozott, és a pályaviszonyok is különbözőek voltak."
Daniel Ricciardo: (De: 12.) "Úgy gondolom, hogy a korábbi tapasztalataim a WSR-ből és más kategóriákból többet segítettek nekem ma, mint az itt töltött téli tesztelésem, ahol csak nedves körülmények között mentem egy etapot slick gumikon. Élveztem a napot, ez az első pálya idén, amit igazán ismertem, ami segített abban, hogy néhány jó kört fussak. Problémamentes edzés volt, ahol hasznosnak bizonyult a plusz egy garnitúra kemény gumi. Az autó egyensúlyát próbáltuk eltalálni, amivel fejlődést értünk el a fékek terén."
Williams
Rubens Barrichello: (De: 10., Du: 14.) "Minden Barcelonára szánt elemünket leteszteltük. A pályán a hátsó szárny jónak tűnt, de az új padlólemez teljesítményét közelebbről is meg kell vizsgálnunk. Nagyon meleg volt ma, szóval alacsonyabb volt a tapadás, ezért az autó sokat csúszkált, ami nagyobb gumikopást okozott. Emellett még kicsit túlkormányzott is volt. Utána kell néznünk ennek a hétvégén, hogy minimalizáljuk a problémákat, és tökéletesítsük a beállításokat, de jelenleg úgy tűnik, legalább négy kiállásunk lesz vasárnap a versenyen".
Pastor Maldonado: (De: 16., Du: 16.) "Összességében jó volt a mai nap. A teljes tesztprogramunkat teljesítettük, ami boldoggá tesz, és néhány hosszabb etapot is teljesítettünk délután. Nehéz összevetni a teljesítményünket a többiekével, hiszen nem tudjuk, hogy ők mit csináltak, de minden jónak tűnik. Számos fejlesztést hoztunk, de továbbra is időre van szükségünk, hogy kielemezzük az adatokat."
Force India
Paul di Resta: (Du: 17.) "A délelőtti gyakorlást kihagytam, így délután nagy munkamennyiség várt rám. Először ültem az új csomaggal felszerelt autóba, és tudtuk, hogy jelentős lesz a változás a korábbiakhoz képest. A kocsit teljesen másnak éreztem, egyértelműen sokat kell munkálkodnunk, hogy megértsük az új alkatrészeket, és azt, hogy miképp hozhatjuk ki belőlük a legtöbbet. A délután végére határozottan javítottunk az autón, de éjszaka át kell gondolnunk a holnapi stratégiánkat."
Adrian Sutil: (De: 15., Du: 19.) "Az összes új aerodinamikai elemet használtam délelőtt és délután, de őszintén szólva még nem boldogultunk velük tökéletesen. A srácok remek munkát végeztek, hogy mindet elkészítsék, azonban sosem egyszerű ennyi újdonságot bevetni egy hétvégén, és megfelelően tesztelni őket. Valószínűleg nehezebb lesz működésre bírni az új felszerelést, mint gondoltuk, ezért nem tűntünk ma versenyképesnek. Este dolgoznunk kell rajta, hogy javuljunk holnapra."
Nico Hülkenberg: (De: 14.) "Délelőtt a régebbi verziójú autóval köröztem, hogy megfelelő összehasonlítási alapot szerezzünk az új alkatrészekhez, melyeket Adrian kocsijára helyeztek fel. Úgy vélem, ezáltal rájöttünk a különbségek hollétére, hasznos adatokat nyertünk. Az egyetlen nehézséget a gumik korlátozott száma okozta, mert bonyolult sok hasznos etapot teljesíteni egyetlen garnitúra rendelkezésre álló abronccsal."
Lotus
Heikki Kovalainen: (De: 19., Du: 18.) "Összességében nagyon elégedettek lehetünk ezzel a péntekkel. Azt hiszem, előremozdultunk az eddigi pozíciónkról, és az edzések alatt egyre többet és többet hoztunk ki az új fejlesztésekből. Az előttünk állókhoz képest a lemaradásunk egész kicsinek tűnik, ami pozitív. A teljes fejlesztési csomag optimalizálása még el fog tartani egy ideig, és még ha az autót jónak is érezzük mind a lágy, mind a kemény gumikon, az adatok esti kielemezése után látni fogjuk, hogy még tovább javulhatunk velük holnapra és a következő versenyekre."
Jarno Trulli: (De: 23., Du: 20.) "Elég vegyes nap volt ez számomra. A csapat változtatott a kormányomon délelőtt, ami miatt nem tudtam teljesíteni az első edzésre szánt programomat, de délután meglehetősen sok kört futottunk, és már kezdem érezni, hol kellene még fejleszteni az autón. A nap legnagyobb részében nem tudtam a legtöbbet kihozni a gépből, de a remélt javulás egy részét már elértük, és az újabb fejlesztésekkel egyértelmű, hogy még jobbak leszünk."
|