2010.12.20. 18:45

Di Grassi nyerte Massa gokartversenyét
Különösen zsúfolt Felipe Massa határidőnaplója decemberben: a versenyző a ferraris kötelezettségei és az ünnepi előkészületek mellett minden évben ilyenkor rendezi hagyományos jótékonysági gokartversenyét, az International Challenge of Go-Kart Champions-t. Idén sem volt ez másképp, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Florianopolisban került sor az idei összecsapásra, amelyből végül a Virginnél bemutatkozó Lucas di Grassi került ki győztesen. A fiatal brazil már az első nap végén is a képzeletbeli tabella elején tanyázott, miután remek csatában legyőzte a házigazda Massát, és az egykori forma-1-es Antonio Pizzoniát. A mezőny egyetlen nem brazil tagja, Jaime Alguersuari negyedikként zárta a napot, míg a veterán Rubens Barrichello az utolsó, nyolcadik helyen végzett, így vasárnap ő indulhatott a pole pozícióból. Az első futamon előkelő helyet szerző versenyzőknek másnap nem igazán jött ki a lépés - di Grassi búcsúzni volt kénytelen egy Pizzoniával való ütközés után -, így végül négyes holtverseny alakult ki az élen: a vasárnapi futamot nyerő Ana Beatriz, Massa, Barrichello és di Grassi azonos pontszámmal álltak - végül a szombati meccs végeredményét vették figyelembe, így a Virgin fiatal versenyzője emelhette magasba a győztesnek járó kupát.
f1 celeb
|