2010.09.09. 18:46

Buttonék nyerték az F-1-es triatlonpárbajt
Több neves sportoló és sztár mellett a Forma-1 mezőnye is szép számmal képviseltette magát a hétvégi TriStar111 elnevezésű monacói triatlon versenyen, amelyen a résztvevőknek 111 kilométert kellett teljesíteniük a legendás pályát is magába foglaló útvonalon. Az F-1-esek között Jenson Button, Nico Rosberg és Alex Wurz alkotta az egyik csapatot: a brit az úszást, az osztrák a biciklizést, a német pedig az utolsó etapot jelentő futást vállalta. A másik csapatot két újonc, a virgin-es Lucas di Grassi és a Hispaniánál versenyző Bruno Senna alkotta - előbbi az úszást és a futást, utóbbi pedig a 100 kilométernyi tekerést vállalta magára. A forma-1-es pályán megszokott erősorrend ezúttal is érvényesült: Buttonék ugyanis legyűrték a fiatal párost - hozzá kell tenni, nem sokkal. A trió 4:43:10-as idejével a 134. helyet szerezte meg a 240 fős mezőnyben, ellenfeleik pedig bő egy perccel később, 139-edikként szelték át a célvonalat. Sennáék azonban nem keseredtek el a vereségtől: bár di Grassi nem igazán tudott megszólalni a befutó után, mindenkit biztosítottak róla, hogy jövőre egy picit több edzéssel - és ha kell, plusz egy fővel kiegészülve - már lenyomják a rivális csapatot.
f1 celeb
|