2010.08.26. 20:29

Vettel a svájci hatóságokkal küzd
Sebastian Vettel még év elején költözött be Svájcban vásárolt "parasztházába", amely természetesen nem valami lepukkant vityilló, sokkal inkább egy minden igényt kielégítő vidéki stílusú villa. A Red Bull versenyzője azonban úgy látszik, nem elégedett a ház jelenlegi felszereltségével, ugyanis egy teniszpályával és egy 6 méteres medencével szeretné kibővíteni lakhelyét - már ha a hatóságok engedik. A fiatal német által vásárolt birtok ugyanis részben környezet- illetve tájvédelmi területen fekszik, aminek következtében csak engedéllyel lehet bármilyen átalakítást végezni rajta. "Egy tájvédelmi körzetben nem lehet egyszerűen egy medencét felhúzni" - fogalmazott Christine Neff, a Svájci Tájvédelmi Alapítvány képviselője. Vettel azonban nem arról ismert, hogy beletörődne a vereségbe, így megpróbált alkut kötni az érintett szervekkel, akik tagadják, hogy az engedély megadása kivételezés lenne a sztárversenyzővel. "A tényállás a következő: Vettel felajánlott a községnek cserébe 232 négyzetmétert a saját földjéből tájvédelmi területnek. Ezenkívül a hozzá tartozó tavacskát is rendbehozatná" - magyarázta Manuel Puga az építésügyi hatóság képviseletében, aki hozzátette: a végső döntést a községgyűlés hozza meg, november 23-án. A német sajtó felhívta rá a figyelmet, hogy nem ez az első eset, amikor a svájci állam egy német versenyző álmainak az útját állja: szegény Michael Schumacher sem építhette fel a Genfi tónál található luxusháza mellé megálmodott magánkikötőjét.
f1 celeb
|