|
2010.06.14. 19:00

Sutil: Vettel azt képzeli magáról, hogy ő a szupersztár
A Kanadai Nagydíj után összeszólalkozott Sebastian Vettel és Adrian Sutil, a Red Bull versenyzője ugyanis lekörözött honfitársát okolja, amiért a futam végén nem tudta tartani a lépést az első hárommal. "Túl sokat vesztettem a forgalomban. Egyszer hat másodpercet, aztán (Jenson) Button már meg is lépett. Különösen Sutil és (Nico) Hülkenberg nem volt együttműködő. Tudom, hogy ők is a saját versenyüket futották, de Sutil esetében ez újra meg újra előfordul. Meg is kérdeztem tőle a verseny után, hogy elvesztette-e a visszapillantó tükrét" - panaszkodott Vettel az Auto Motor und Sportnak. A válasszal aztán Sutil sem volt rest, aki szintén a német lap hasábjain vágott vissza Vettelnek. "Ő mindig olyan jól ki tudja osztani az embert, mert azt hiszi, ő a szupersztár. Talán egy kicsit vissza kéne vennie. Épp egy csata kellős közepén voltam, ami az utolsó pontokért folyt. Aztán négy-öt autó jött mögöttem. A problémát igazából a zászlók okozták" - magyarázta az esetet a Force India pilótája.
celeb
|