|
2010.06.12. 12:14
Red Bull
Sebastian Vettel: (1) "Biztatónak tűnik a helyzetünk, elég versenyképesek vagyunk. Ezen a pályán a gumik jelentik a titkot, az edzésnap vége felé már mindenki össze-vissza csúszkált - az ember úgy érezte, hogy ralikrossz-versenyen van, nem a Forma-1-ben, Reggel nagyon nyers volt a pálya, de ez normális, és a hétvége folyamán egyre jobb lesz. Az ilyen pályákon az a titok, hogy nem szabad bepánikolni, mivel előbb-utóbb magától javulni kezd az aszfalt. Mi is csak minimális változtatásokat végeztünk el a két edzés között."
Mark Webber: (4) "Elég jó napot zártunk, kellemesen meglepett bennünket a tempónk. Holnap szoros csatát fogunk vívni mindenkivel, de ma kiválóan muzsikált az autó. Az opciós (szuperlágy) gumi valamelyest szemcsésedett, de ez mérséklődni fog, ahogy egyre több gumi rakódik a pályára, ezért nem aggódom. Elégedettek vagyunk a napunk alakulásával, minden jól ment."
Ferrari
Fernando Alonso: (2) "A pénteki eredmények vajmi keveset árulnak el. A második törökországi edzésen nem mentünk rosszul, aztán mindenki láthatta, mi történt az időmérőn és a versenyen. Továbbra is igyekeznünk kell a legjobbat nyújtani, utána kiderül, ez mire lesz elég. Sok tényezőtől függ a végeredmény, hogy az egy dobogós helyezés, pontszerzés vagy egy győzelem lesz-e. A legfontosabb, hogy a saját munkánkkal törődjünk. Sokat dolgoztunk a kemény próbatételnek kitett a fékekkel, és számos beállítást, valamint leszorítóerő-szintet is kipróbáltunk. Van még pár ötlet a tarsolyunkban, amit kipróbálunk holnap délelőtt, mielőtt meghozzuk a végleges döntéseket. A lágyabb gumik gyorsan elfogynak, de ma még csak pénteken írtunk, vasárnapig sokat változnak majd a pályaviszonyok. Bahreinben mindenki aggódott az első napot követően, de később mindenki a 20. kör tájékán állt ki a boxba, mindenféle gond nélkül. Próbálunk jó versenyt futni, végig az eszünkben tartva, hogy a végső cél a bajnoki cím."
Felipe Massa: (5) "Nem volt könnyű nap, főleg a hátsó abroncsok kopása szempontjából nem. Ez kulcstényező lehet a vasárnapi futamon. A ma látottak alapján ütőképesebbnek tűnik az autónk, mint az előző viadalon. Úgy tűnik, csökkent a lemaradásunk a két legerősebb csapathoz, a Red Bullhoz és a McLarenhez képest, igazán remélem, hogy ismét harcolhatunk a legelőkelőbb helyekért. Az egyik legbonyolultabb feladat, hogy helyes kompromisszumot találjunk az egyenesbeli végsebesség és a fékezés alatti stabilitás, illetve a lassú kanyarokból való optimális kigyorsítás között. Akad néhány elképzelésünk, remélem, általuk jó irányban folytatjuk."
Mercedes
Nico Rosberg: (3) "Alapjában véve elégedett vagyok a mai előrelépésünkkel, noha nehéz feltételek uralkodtak, a pálya nagyon csúszós volt. A beállítások helyes változtatásával sikerült jobbá tennünk az autót, és sok munkát fektettünk a gumik megismerésébe. A lágyabb keverék különösen feladta a leckét, egy kicsit bajlódtunk vele, ahogy hozzánk hasonlóan a legtöbb csapat. Mindenesetre szépen nyitottunk, rengeteg információt szereztünk, amit este áttanulmányozhatunk az időmérő előtt."
Michael Schumacher: (9) "Vegyes edzésem volt. Délelőtt fejlődtünk, ám a vége felé felbukkant néhány probléma, amit nem tudtunk orvosolni a második gyakorláson. Délután főleg a gumikkal foglalkoztunk. A pálya meglehetősen nyers, kevés rajta a gumi, ami kemény próbatételt jelent az abroncsoknak, mindenki szenved a szemcsésedés miatt. Amennyiben esik, továbbra is nyers marad pálya, így pedig minden bizonnyal nehéz lesz megfelelő állapotban tartani a gumikat, még a kemény keverékűeket is. Bonyolult megjósolni, mit érhetünk el holnap. Úgy érzem, a várakozásainknak megfelelően fogunk teljesíteni, vagyis a három leggyorsabb csapat között leszünk."
Force India
Adrian Sutil: (6) "Ez a nap elfogadhatóan alakult. A délelőtti edzés végén akadt egy kisebb problémám, ezért ki kellett hagynom az utolsó menetet. A csapat nagyszerű munkával orvosolta a gondokat az ebédszünet alatt, így délután igazán jó edzést tudtunk teljesíteni. A Törökországban elszenvedett késedelem után most végre össze tudtuk hasonlítani a szokványos és a leárnyékolható hátsó vezetőszárnyat, és éreztem is közöttük a különbséget. Az alapfeladatok és a beállításokkal kapcsolatos teendők mellett befejeztük a gumik programját is. Az aszfalt tapadása itt az egyik legrosszabb az egész versenynaptárban, és az autó nagyon izeg-mozog, ezért a lágyabb gumikat nehéz használni, különösen a hosszú etapokon. Egyetlen kör alatt sokkal jobb a helyzet, hosszabb távot azonban bajosan lehet teljesíteni velük, mert túlságosan szemcsésednek. Persze mindenki ugyanebben a cipőben jár, úgyhogy holnapig áttanulmányozzuk az adatokat, és addigra, mivel több gumi rakódik a pályára, jobb lesz a tapadás. Az időeredmények egész jónak tűnnek, én is kényelmesen érzem magam, szóval az időmérőn jó szereplésben bízhatunk."
Tonio Liuzzi: (10) "Ez biztató nap volt, mindenképpen jó kiindulási alapot jelentett. A helyes irányba haladtunk, és sok információt szereztünk az időmérőre. Egy kicsit minden jobbnak tűnt, és én is kényelmesebben éreztem magam az autóban, ami meglátszik a köridőkön is, bár ezt a pályát nehéz összehasonlítani a többivel, egyelőre ugyanis egyáltalán nem tapad. Azt hiszem, összességében elég erősnek tűnünk, különösen a keményebb keveréken - azzal szerintem tökéletesen eltaláltuk a beállításokat. A második edzésen nem volt tiszta köröm az új lágyabb gumikkal, amiért kár, mert azok csak néhány körig működnek optimálisan. Érdekes hétvége vár ránk, szerintem reményt keltőnek érezhetjük a mai tempónkat."
McLaren
Lewis Hamilton: (7) "Valószínűleg azt kell mondanom, nem vagyok elégedett azzal, ahogy a délután alakult. Szerintem ma úgy általánosságban hihetetlenül nehéz volt vezetni ezen a pályán. Teljesen más volt, mint amikor legutóbb itt jártunk. Nem húzunk el a többiektől az egyenesben sem, mert az autónk alja sokszor leért az aszfaltra - de ebből a szempontból képesek leszünk javulni. Este kell tartanunk egy nagy megbeszélést, hogy kitaláljuk, holnapra milyennek szeretnénk az autót. A lágy keverékű gumik szemcsésedése is megnehezítette a dolgunkat, bár azt hiszem, ezen a téren mindenki ugyanazt tapasztalta, leszámítva talán a Red Bullokat. Az biztos, hogy vasárnap nem láthatunk majd hosszú nyitóetapokat az opciós (lágyabb) gumikkal!"
Jenson Button: (11) "Rá kell jönnünk, mi változott meg délelőttről délutánra. Az első edzésen elégedett voltam az autómmal, de a másodikon kevésbé. Délután a féktávokon és a kanyarok bejáratánál küszködtem az instabil balansszal. A hosszú etapok kemények voltak - a gumik nem tartottak sokáig. Az edzés vége felé kimentem a pályára a lágy keverékkel, de a gumik néhány kör alatt annyira elszemcsésedtek, hogy be kellett mennem a keményebb keverékűekért, és mindjárt 2-3 másodperccel gyorsabb lettem azoknál, akik a lágyat használták. Csakhogy a kemények is szemcsésedni kezdtek. Szóval vannak gondjaink a gumikkal, bár azt hiszem, mindenki hasonló problémákkal küszködik. A verseny érdekes lesz. És lehetséges, hogy az egyenesekben is túl gyorsak vagyunk. Talán nem volt elég nagy a leszorító erőnk, ezt is átgondoljuk majd. De legalább elég sok adatot gyűjtöttünk ma, úgyhogy most elvonulunk, és kitaláljuk, mihez kezdjünk holnap."
Renault
Robert Kubica: (8) "Ez igencsak nehéz péntek volt. A pályaviszonyok délelőtt szörnyen gyatrák voltak, különösen az edzés elején, úgyhogy sokáig kellett várnunk, amíg javultak az állapotok. Mindkét tréningen igyekeztünk kipróbálni többféle leszorító erőt, mert nem voltunk benne biztosak, hogy mekkora lesz az optimális számunkra. Összességében nagyon küszködtünk a tapadás hiánya miatt, és úgy tűnik, a hosszú etapokon mindenkinek meggyűlt a baja a gumikopással. A gumikkal való bánásmód tehát kiemelten fontos lesz ezen a hétvégén."
Vitalij Petrov: (14) "A maiak voltak az első tapasztalataim Montrealról, úgyhogy meg kellett tanulnom a pályát. Elég nehéz, mert agresszív, támadó szellemű vezetést követel, de résen kell lenni a falak miatt, amelyek közel vannak a pályához. A beállításokkal foglalkoztunk a versenyre készülve, és kiértékeltük a gumik teljesítményét. A tapadásuk durván romlik a hosszú etapok közben, ez a futamon gondot jelenthet majd. Az optimális beállításokat még meg kell találnunk, de ehhez a holnap délelőtti szabadedzés teljes egészében a rendelkezésünkre áll."
Williams
Rubens Barrichello: (12) "Elég sok fejlesztést hoztunk erre a pályára, melyek egyértelműen ütőképesebbé tették a kocsit. Remélem, holnap is folytatjuk a javulást, és sikerül jól teljesítenünk, főleg azért, mert ez az egyetlen kitérőnk Észak-Amerikába, így rengeteg vendégünk és támogatónk van itt."
Nico Hülkenberg: (13) "Az itteni pálya elég szűk a törökországihoz képest, ami nagyszerű, és sokkal élvezetesebbé teszi a versenyzést, mivel közel suhanunk el a falak mellett, nem pedig 200 méterre tőlük. Sikerült teljesíteni a mai programunkat, de nem pont olyan eredménnyel, mint vártuk. Szenvedek a balansszal, de bízom benne, hogy megoldást találunk ezen a téren."
Sauber
Pedro de la Rosa: (15) "Ma nehéz napunk volt. Igyekeztünk megtalálni a megfelelő balanszot a rendkívül csúszós pályán, ami nem bizonyult könnyűnek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy miután este kielemezzük az adatokat, sikerül majd tiszta képet kapnunk a gumikról, és csiszolnunk az autón."
Kamui Kobayashi: (16) "Habár délutánra valamelyest javult a pálya, az alacsony tapadási szint komoly problémát jelentett, mindkét gumikeverék hamar elkopott. Az edzések nehezek voltak, de van időnk, hogy holnapig javítsunk az autón."
Toro Rosso
Sébastien Buemi: (17) "Még sohasem vezettem itt, és beletelik némi időbe a pálya megtanulása, mivel az aszfalt pocsék tapadása és a falak közelsége megnehezíti az ember dolgát. Nehéz kitapogatni a határokat, miközben az autó folyamatosan izeg-mozog alattad. Nagyon ki kell ismerni a pályát, mielőtt igazán odaléphetsz a gázra. Viszont legalább zökkenőmentes napon vagyunk túl, semmilyen műszaki probléma nem hátráltatott, ami fontos a hétvége folytatására nézve. Most, hogy ráéreztem a pályára, holnap eredményesebb lehetek, bár pillanatnyilag nem tűnik túl versenyképesnek a csapat."
Jaime Alguersuari: (18) "Újabb ismeretlen pályával kell megismerkednem, ráadásul ezt a mostanit kifejezetten nehéz megtanulni, mivel alig van tapadása, és nagyon közel vannak a falak. Még szükségem van néhány körre, hogy a mai tapasztalatokat is hasznosítva igazán keményen támadhassak. Elég jelentős gumikopást tapasztaltunk, ami a versenyen is főszerepet fog játszani. Ami az időmérőt illeti, szerintem jól szerepelhetünk a Q2-ben. A fékek, amelyek itt nagyon fontosak, remekül muzsikáltak, és még többet megtudhatunk a viselkedésekről, ha tanulmányozzuk a féktávokat, és hogy milyen ütemben kell felengednünk a fékpedált. Hacsak holnap nem esik az eső, sokat fejlődhetünk vasárnapig."
Lotus
Heikki Kovalainen: (19) "Mindkét edzés jól sikerült. A pályát jó ideje nem használták, így az elején természetesen nagyon piszkos volt, és a tapadás még a második tréning végén sem kápráztatott el, bár egyértelműen javult. A délelőtt olyan volt, mint a Finn Rali egyik szakasza, szóval annál csak jobb jöhetett. A csapat kiváló munkát végzett ma, folyamatosan javult a balanszunk, és végig jó irányba haladtunk. A kis leszorító erős csomag remekül működik, ami roppant biztató, és ismét nem vagyunk messze a Toro Rossótól. Talán a holnapi időmérőn lesz esélyem ellenük, majd meglátjuk. Arra koncentrálunk, hogy az autó hátulját stabilan tartsuk, és szerintem jó úton járunk efelé, szóval a garázsnak ezen az oldalán minden jól megy."
Jarno Trulli: (22) "Nehéz napunk volt, de kész vagyok továbblépni, és töretlen a optimizmusom, elvégre ez csak az első szezonunk, és annak is a nyolcadik versenye. Megtettem néhány kört, de nem eleget ahhoz, hogy olyan beállítást találjak, amellyel kényelmesen érzem magam. Annyi lejött, hogy a kemény és a lágy gumik is gyorsan kopnak, de a mai nap után egyszerűen csak szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, amiért olyan keményen dolgozott az autóm megjavításán. Meglátjuk, holnap több szerencsém lesz-e."
Hispania
Karun Chandhok: (20) "Roppant elégedett vagyok a Circuit Gilles Villeneuve pályán töltött első napommal. Az aszfalt még elég nyers, de a többi új csapathoz viszonyított tempónk erősebb, mint eddig bármikor a szezon során. A gumik nagyon szemcsésednek, ezért délután nem nyomultunk a legjobb elérhető köridőre, ellenben igyekeztünk kiismerni a gumik kopását a hétvége hátralevő részére. A többi istállóhoz mért lemaradásunk szintén csökkeni látszik, tehát reméljük, át tudjuk menteni ezt a formát holnapra és vasárnapra is."
Bruno Senna: (21) "Az első tréning kemény volt, mert idén még sehol sem köröztünk ennyire felgumizatlan pályán. Borzasztó koszos volt az aszfalt, és nagyon kevés tapadást biztosított. Délelőtt és délután is sokat változtak a körülmények. Sikerült 59 kört megtennünk, ezáltal alaposan megtanulhattam a pályát. Összességében sikeres napot zártunk, nagyon várjuk a holnap kvalifikációt."
Virgin
Timo Glock: (23) "Nehéz napot zártunk. 2008 óta nem versenyeztünk itt, ezért a pályaviszonyok sem voltak túl kedvezőek. Sokat játszadoztunk az aero-beállításokkal, és úgy érzem, kissé optimisták voltunk, amikor kiválasztottuk a csomagunkat erre a pályára. Arra számítunk, hogy a pálya tovább fog javulni, ami holnap nagy segítség lesz, de nagyon erősnek tűnik a konkurencia, ezért sok munka vár ránk, hogy eljussunk oda, ahová szeretnénk."
Lucas di Grassi: (24) "Kemény napon vagyok túl, mivel először versenyzek Kanadában, és nem indult túl jól a hétvégénk. Az első szabadedzésen részt sem tudtam venni, mivel problémánk támadt a bal első fékkel. A második tréningen megpróbáltam csiszolni az autón, de még hosszú út ál előttünk a tökéletes beállításokig."
|