|
2010.06.05. 20:49

Hamilton táncórákat vesz
Lewis Hamilton az amerikai Dancing with The Stars-t megnyerő barátnője sikerén felbuzdulva maga is táncórákat vesz, de kizártnak tartja, hogy elinduljon a vetélkedőn.
A McLaren boxában izgulta végig Lewis Hamilton idei első győzelmét a versenyző barátnője, Nicole Scherzinger, aki idén először drukkolt párjának a helyszínen. A pilótát meg is kérdezték a futam utáni sajtótájékoztatón, kedvese hozta-e meg számára a szerencsét. "Ezt azért nem jelenteném ki. De nemet sem mondok rá. Úgy tűnik, hogy amikor eljön, mindig nyerni tudok. Azt hiszem 2008-ban ott volt Monacóban, Magyarországon, ahol első lettem, és Szingapúrba is eljött, szóval biztos jelent egy kis szerencsét" - fogalmazott. Kettejük közül egyébként nem Hamilton az egyetlen, aki az utóbbi időben a dobogó legfelső fokára álhatott, Nicole ugyanis néhány hete az amerikai Dancing with The Stars (itthon Szombat esti láz néven futott) táncos vetélkedőt nyerte meg, amelynek több állomásán Hamilton is a közönségből szorított.
A versenyző elmondta, lenyűgözte barátnője tánctudása, büszkén nézte, ahogy a közönség felállva tapsol neki. "Láttam az argentin tangóját, hihetetlen előadás volt, ilyen nagy nyomás alatt. Elképesztő volt, olyan valótlan" - mondta Hamilton, aki szerelme sikerén felbuzdulva úgy döntött, maga is vesz néhány táncórát. "Derek (Hough, Nicole partnere a műsorban) ajánlkozott, de azt mondtam neki, hogy inkább a húgához járnék, mert ő sokkal jobban néz ki" - viccelődött. - "Azonban pillanatnyilag Nicole tökéletes a számomra, ő is megtaníthat." Hamiltont természetesen megkérdezték, maga is elindulna-e a táncos vetélkedőn, amelynek egy korábbi szériáját az IndyCarban versenyző Hélio Castroneves nyerte meg. "Dehogyis! Tutira nem" - szögezte le. - "Miután láttam, hogy milyen kemény és időigényes volt ez számára, soha nem csinálnám. A táncot meghagyom a táncosoknak, én pedig folytatom a versenyzést."
celeb
|