|
2010.06.02. 19:27

Rosberget kiborította a lakókocsi
Nico Rosberg kezdetben úgy gondolta, csodás ötlet, hogy az európai futamok alatt saját lakókocsijában töltse a versenyhétvégéket, megúszva ezzel a pályák körül kialakult kígyózó sorokat és forgalmi dugót. A megoldás a Török Nagydíjon különösen indokoltnak tűnt, hiszen a kaotikus isztambuli közlekedésnek, és a városközponttól távol eső pályának köszönhetően a napi ingázás itt minden évben hosszú órákat jelent a pilóták számára. A német versenyző azonban ennek ellenére nem volt elégedett a 60 négyzetméteres lakóautóval, amelyet egyébként belsőépítészként dolgozó barátnője rendezett be. "Tutira ez volt az utolsó alkalom, hogy így csináltam" - idézte a bosszús versenyzőt a Turun Sanomat. - "A szállítási költségek annyira magasak, hogy ez minden más előnyét elfeledteti". A német egyébként tavaly egy interjúban elárulta, azért preferálja a lakóautót, mert a repülőn egyszerűen nem tud álomba merülni. "Vízszintesen kell feküdnöm, és nyugalomra van szükségem, hogy az elalvásra tudjak koncentrálni, különben nem megy. Csak ezért kell az első osztályon utaznom" - magyarázta akkor.
celeb
|