|
2010.06.01. 19:39

Kobayashit befogták a konyhába
Kamui Kobayashi már többször elmondta, hogy ha záros határidőn belül nem jön össze számára egy F-1-es állás, akkor visszament volna szakácsnak édesapja sushi-éttermébe, ahol már 16 éves korában is dolgozott. A japán végül maradt az autóversenyzésnél, sőt, Isztambulban megszerezte a Sauber idei első pontjait, amely a hétvégén különleges szerepkörben láthatták versenyzőjét. Kobayashi ugyanis a versenyoverallt szakácsruhára cserélte, és egy kis időre átvette a Sauber konyhájának irányítását, hogy bemutassa, mit is tanult apja éttermében. A versenyző ezzel szerette volna megköszönni az istálló idei kemény munkáját, az elkészült ételeket a csapat VIP vendégei számára szolgálták fel. A hírek szerint a japán bebizonyította, hogy az autóvezetés mellett a konyhában is igen tehetséges.
celeb

|