|
2010.04.17. 21:50
Red Bull
Sebastian Vettel: (1) "Nehéz dolgunk volt ma. Tegnap és ma délelőtt nem voltam elégedett, mivel Mark jóval gyorsabb volt nálam. Átállítottunk néhány dolgot az autón, hogy közelebb kerüljünk Mark irányvonalához, de még így is borzasztóan nehéz dolgom volt. Eddig szenvedtem az első szektorban, de az utolsó körben lila részidőt értem el ott, szóval azt hiszem, sikerült előrelépnünk! A tavalyi emlékeimre támaszkodva találtam egy jobb ívet. A délelőtti szabadedzésen kissé eltévedtem, de a Q3-ban két nagyszerű kört futottam. Azt hiszem, már az első is szép köridő lett volna, de az utolsó kanyarban szélesen fordultam. A második sokkal jobban sikerült, fantasztikus kör volt. Zsinórban a negyedik pole pozíciót szereztük meg a Red Bullnak. Bizonyítjuk, hogy a pályától függetlenül fantasztikus autóval rendelkezünk. Köszönet a szerelőknek, akiknek zéró ebédidő jutott ma, mivel azzal voltak elfoglalva a szabadedzés és az időmérő között, hogy végrehajtsák a kért változtatásokat az autón."
Mark Webber: (2) "A P3-ban jól ráéreztem a beállításokra, és végül remek csatát vívtam Sebbel. Kiváló munkát végzett a Q3-ban. Én is az első sorba kerültem, ami nem rossz rajtpozíció. Nagy elismerés a csapatnak, hogy Melbourne után ismét kisajátítottuk az első sort, ez roppant biztató. Köszönet a szerelőknek is. Tegnap éjjel érkezett néhány új cucc az autóhoz, amiről már lemondtunk az európai vulkánkitörés miatt. Nem volt könnyű megszervezni, hogy ideérjen, ez szép csapatmunka volt. Holnap érdekes verseny vár ránk, már alig várom."
Ferrari
Fernando Alonso: (3) "Jelenleg azt mondanám, hogy az eredmény pontosan tükrözi az időmérővel kapcsolatos lehetőségeinket. A Red Bull legyőzhetetlennek tűnik, ami egyáltalán nem meglepetés, mert szombaton mindig erősek. Elégedettséggel töltenek el az események, a 3. hely kiváló startpozíció egy ilyen hosszú versenyre. Képesek lehetünk jól teljesíteni és dobogóra állni. Ma kellemesen éreztem magam a keményebb gumikon, a lágyabbak használata körülményesebb volt. Tetszik az új aerodinamikai csomag teljesítménybeli hozadéka, az új elemeknek hála vehetek részt a három legjobb versenyző sajtótájékoztatóján. A csapat nagyszerűen dolgozik, egyértelműen az a filozófia uralkodik nálunk, hogy a futamon osztják ki a pontokat, nem pedig az időmérőn. Ha esik, sok múlik majd a kerékcsere időpontján. A helyes időzítés és a megfelelő gumiválasztás győzelmet érhet, de amennyiben ezt elszúrjuk, mindent elveszthetünk. Nehéz megállapítani, hogy milyen erősek vagyunk esőben, mert a téli teszteken egyszer sem körözött mindenki egyforma körülmények között azonos üzemanyagszinttel. Habár Ausztráliában elég jól mentünk..."
Felipe Massa: (7) "Némileg szomorú vagyok, ugyanis az utolsó Q3-as köröm nem volt makulátlan, az utolsó kanyarban sajnos hibáztam, amivel jópár tizedmásodpercet buktam. Addig a legjobb ötbe kerüléshez elegendőnek ígérkezett a kör, de ilyen zsúfolt mezőnyben csekélységek is hátravethetnek a rajtrácson. Holnap talán esni fog, ami felkavarhatja a sorrendet, mindazonáltal egyértelmű, hogy a 7. helyről kemény dió lesz a legjobb pozíciókért harcolni. A versenytempónkkal megfelelően elboldogulhatunk, a tegnapi szabadedzésen erősebben koptak a lágyabb abroncsok, mint a kemények, de talán ha több gumi kerül az aszfaltra, javulni fog a helyzet. Fontos lesz jó rajtot venni és rögtön pozíciókat nyerni."
Mercedes
Nico Rosberg: (4) "A 4. hely jókora meglepetés, nagy örömmel tölt el, hogy úgy tűnik, előreléptünk a hétvégén. A maximumot préseltük ki az autóból az időmérőn, kitűnően dolgoztunk a mérnökömmel, Jock (Clearrel) és a csapattal, hogy fejlesszük a kocsit és megtaláljuk a megfelelő beállításokat. Nem gondoltuk, hogy ennyire előre kerülünk a rajtrácson, mert a McLarenekhez képest szenvedtünk a délelőtti tréningen. Hihetetlenül örömteli, hogy egy szinten állunk a gyorsabbik Ferrarival, valamint közelebb férkőztünk a Red Bullokhoz. Remekül haladtunk, jó kilátásaink vannak egy erős versenyre holnap."
Michael Schumacher: (9) "Nyilvánvalóan csalódott vagyok az időmérő miatt, nem jöttek össze a dolgok. Bizonyos területeken nem voltam kellően gyors, és néhány kanyar kijáratánál küszködtem az autó hátsó részének tapadásával. Egész hétvégén nem találtam a megfelelő balanszot. Erről a rajthelyről nehéz optimistán várni a holnapot, de mostanában akadt pár remek startom, és egy forma-1-es versenyen egyébként is sok minden történhet. Összekaparhatunk pár értékes pontot, és én kifejezetten törekszem erre."
McLaren
Jenson Button: (5) "Az időmérő első két etapjában kicsit küszködtem az autómmal. A Q3-ra viszont rengeteget javult a helyzet, de addigra túl késő volt: az autóm balansza akkor már teljesen másnak tűnt, előzőleg azonban játszadoznom kellett a difivel és az első szárny beállításával, hogy kényelmesen érezzem magam benne. A köröm tehát nem volt túl rossz; csak kicsit bosszantó, hogy az időmérőn annyira sokáig tartott, amíg eltaláltuk a balanszot. Az 5. hely még éppen elfogadható, és az autónk a versenyre szerintem jó lesz. Holnap valószínűleg úgyis esni fog, és a beállításaink a vizes pályához akár nagyon passzolhatnak is."
Lewis Hamilton: (6) "Kicsit csalódott vagyok - ma meg akartuk szerezni a pole-t, és azt hittük, képesek is leszünk rá -, mert fogalmam sincs, a Q3-ban mivel vesztettem időt. A gumik jónak tűntek - pontosan olyannak, mint a Q1-ben és a Q2-ben, amikor nagyszerűnek éreztem az autót -, de a Q3-ban sokkal többet izgett-mozgott, és az eleje mintha leért volna az aszfaltra. Egész hétvégén gyorsak voltunk, a Q3-ban mégis a 6. hely volt a legjobb, amit elérhettem, Szerintem előrébb kellene lennünk a rajtrácson, holnap azonban igyekezni fogunk minél előrébb verekedni magunkat. Biztos vagyok benne, hogy jó verseny vár ránk."
Renault
Robert Kubica: (8) "Jól sikerült számomra a mai időmérő - az idén valószínűleg most nyújtottam a legjobb teljesítményemet vezetéstechnikai szempontból. Különösen a Q3-mal futott köreimmel voltam elégedett. Ha tegnap valaki azt mondja, hogy a 8. helyről indulhatok, elégedett lettem volna, szóval örülhetünk az eredménynek, és holnap jó esélyünk lesz pontokat szerezni."
Vitalij Petrov: (14) "Elégedett vagyok a teljesítményemmel, amellyel az eddigi legjobb eredményemet értem el száraz időmérőn, noha a végső célom mindenképp a Q3, hiszen Robert megmutatta, hogy mire képes az autó. Összességében remek irányba haladnak számomra a dolgok: egyre jobban vezetek, és egyre kényelmesebben érzem magam az autóban. Nagy köszönettel tartozom a szerelőimnek, akik fantasztikus munkával időben megjavították az autómat az időmérőre a szabadedzésen elszenvedett balesetem után."
Force India
Adrian Sutil: (10) "Ismét bekerültünk a Q3-ba, szerintem ennek örülhetünk. Újra a 10. rajtkocka - amit Ausztráliából és Bahreinből már remekül ismerek! Az autónk jól viselkedik, a balansszal is elégedettek lehetünk. A középső szektorban kicsit nehéz dolgom volt, mert hiányzott a tapadás, ezért némi túlkormányzottsággal küszködtem, és nem volt könnyű a határon autóznom. A csapat szemszögéből nézve azonban bizakodva várhatjuk a holnapi versenyt. Szerintem pénteken elég erősek voltak a hosszú etapjaink."
Tonio Liuzzi: (18) "Délelőtt gyorsak voltunk, és az autónk megfelelően reagált a változtatásokra, úgy tűnt, jó a tempónk. Aztán viszont forgalomba kerültünk, ami négy versenyből immár harmadszorra fordult elő, ismét a HRT és a Williams miatt. De ez van, előfordul az ilyesmi. Rá kell jönnünk, mi az oka, aztán legközelebb el kell kerülnünk valahogy. Szerintem a holnapi versenyre jó formában vagyunk, mert a hosszú etapokon megvolt a tempónk, a 18. rajtkockával azonban alaposan megnehezítettük a saját dolgunkat. Azért továbbra is bizakodóak vagyunk, és tovább igyekszünk, bármi is történjen."
Williams
Rubens Barrichello: (11) "Az időmérőnk elfogadhatóan sikerült, kár, hogy az utolsó percben kicsúsztunk a Q2-ből. Mostanában nagyon szoros a mezőny, és ha belegondolunk, akkor ezúttal férkőztünk a legközelebb a legjobbakhoz. Pazar kört futottam, elégedett vagyok a délutáni munkámmal. "
Nico Hülkenberg: (16) "Az edzésen kemény feladatunk volt, és nyilvánvalóan nem a 16. helyre vágytam. Az utolsó köröm nem lett tökéletes, mert hibáztam az utolsó kanyarban, és időt vesztettem. Valószínűleg esni fog a versenyen, már alig várom."
Toro Rosso
Jaime Alguersuari: (12) "Egyre közelebb araszolunk a Q3-hoz, úgy vélem, eddig jól dolgoztunk a hétvégén, különösen annak fényében, hogy először járok ezen a pályán. Erős versenyre számítok holnap, főleg úgy, hogy az autó jól és következetesen megy hosszú távon. Látszólag javult Malajziához képest. Meglátjuk, hogyan alakul az időjárás, de szerintem valós esélyem van a pontszerzésre, függetlenül attól, hogy esik-e vagy sem. Jobban szeretném, ha nem esne."
Sébastien Buemi: (13) "Nem okozott gondot a tegnap történtek után visszaülnöm az autóba, bár a hiányzó edzésidő természetesen éreztette a hatását. A csapat szép munkát végzett az autó összeszerelésével, így ma zökkenőmentesen körözhettem. Őszintén szólva kedvezőbb rajtpozícióban reménykedtem, de a pénteki kihagyás tükrében érthető az eredmény. Kompromisszumot kötöttünk a beállítások terén, amelyek akkor is működhetnek, ha megérkezik a holnapra jelzett eső. A 13. hely nincs messze a pontszerzőktől, meglátjuk, mire leszünk képesek."
Sauber
Kamui Kobayashi: (15) "Személy szerint elégedett vagyok a körömmel. Nem kerültem forgalomba, a tudásom legjavát nyújtottam, és elértem, amit ma el lehetett. Vannak területek, ahol fejlődnünk kell, és fejlődni is fogunk. Egyelőre nem elég jó az autónk tapadása, nem elég stabil a féktávokon, és hajlamos az alulkormányzottságra. Már alig várom a holnapi versenyt, mivel nagyon éhezem egy újabb célba érésre. Az időjárási előrejelzés szerint van esély esőre. Az izgalmassá tenné a futamot. Általában szeretek vizes pályán vezetni, bár a látási viszonyok mindig problémásak."
Pedro de la Rosa: (17) "A lágy gumikon futott első próbálkozásom nem sikerült jól a Q2-ben, az utolsó viszont remekül alakult - egészen addig, amíg nem hibáztam a 14-es kanyar előtt. Blokkoltam a hátsó kerekeket, ami közel fél másodpercembe került. Kettővel előkelőbb rajtpozíció még reális lett volna, sokkal jobb azonban nem. Az autó balansza jó, ezért nem panaszkodhatok. Nem használtuk az új hátsószárny-rendszerünket, mivel szeretnénk tovább tesztelni."
Virgin
Timo Glock: (19) "Jól sikerül az időmérő, és boldog vagyok, noha mindössze egy tiszta kört tudtam megtenni. Az első gumiszetten utolértem a levezető körön levő Rubens (Barrichellót), ezért az első etapom elveszett. Ha be tudom fejezni, még többet javulhattam volna a másodikra, de összességben elégedett vagyok a körömmel, és az a fontos, hogy ismét a Lotus előtt vagyunk. Bevallom, pénteken nagyon nehéznek tűnt a helyzetünk, de megmutattuk, mire képes ez a csapat. Rengeteget dolgoztunk az éjjel a mérnökökkel, hogy az autó jobban működjön ezen a pályán, és a szerelők is szép munkát végeztek. Eddig zökkenőmentesen alakult a hétvégénk, meglátjuk, milyen lehetőségeket tartogat a holnapi nap."
Lucas di Grassi: (22) "Nem alakult túl jól számomra az időmérő edzés. Az autó a várakozásoknak megfelelően viselkedett, és a teljesítményére sem lehetett panasz, valamint a megbízhatósága is jó volt. Az első két szektorban nagyon gyors voltam, de utána elkövettem egy hibát, amivel 3 vagy 4 tizedet vesztettem. Ez két-három rajtpozícióba került. Az a fontos, hogy ismét a legjobb új csapatként fejezzük be a holnapi versenyt, ezért igyekszünk majd a tudásunk legjavát adni, hogy kihasználhassuk az adódó lehetőségeket."
Lotus
Jarno Trulli: (20) "Kár, hogy nem tudtam gyorsabb lenni, pedig lehettem volna. Az erős szél miatt azonban nem volt egyszerű a helyzet, küszködtem az orkánban. A három jól sikerült edzésben bízva ugyanakkor szép versenyre számítok."
Heikki Kovalainen: (21) "Rendben zajlott a mai nap, de nem sikerült összeraknom a tökéletes kört. Az első két szektorom tűrhető volt, de a hátsó egyenesre nem tudtam rendesen ráfordulni, szerintem cirka három tizedet vesztettem. A napunkat befolyásolta a szél, főleg a pálya hátsó részén található féktávoknál fújó szél borította fel az autó balanszát. Az utolsó kanyarok egyikében viszont szembeszél volt, ahol igazán jól ment a kocsi, bár nem volt nagy ügy. Bizonyosan jobban fog alakulni a holnapi nap. Feltankolva egész hétvégén szépen muzsikált az autó, meglátjuk, milyen lesz a folytatás."
Hispania
Bruno Senna: (23) "Délelőtt jó teljesítményt hoztunk ki az autóból. Sokkal következetesebben viselkedett, és magabiztosabbnak éreztem magam a volánnál. Rengeteget fejlődtünk tegnap óta, és nagy előrelépést könyvelhettünk el. Meg tudtam tenni néhány hosszú etapot a holnapi versenyre való felkészülés gyanánt. Az időmérőn kissé kiszélesítettem a pályát a gyors körömben, és vesztettem némi időt. Nem nagy ügy, bár kissé frusztrál, mert tudom, hogy ennél többre lettem volna képes. Lassabb voltam, mint a harmadik szabadedzésen futott legjobb körömben, mivel megváltozott a gázpedál reakciója, ami megnehezítette a vezetést. Menet közben kell majd tesztelnünk. Biztos vagyok benne, hogy ha többet tudunk majd a problémáról, erős versenyt futhatunk holnap."
Karun Chandhok: (24) "Délelőtt támadt néhány problémánk, ami pech. Korán mentünk ki az időmérőn, ami nem volt rossz számunkra, mivel közel tudtunk kerülni a többi csapathoz, és ez roppant biztató. Nehéz verseny vár ránk egy trükkös pályán. Lehet, hogy esni fog, és nekünk ez lenne az első esőversenyünk. Akármilyenek lesznek a körülmények, igyekezni fogunk a legtöbbet kihozni belőlük."
|