|
2010.04.08. 20:00

Glock Virginiával, di Grassi Veronicával nyomul
Talán Sebastian Vettel és Luscious Liz névre keresztelt autójának sikerét irigyelték meg a Virginnél, ahol szintén egy-egy hölgynevet adtak a csapat két autójának: Timo Glock Virginiával, Lucas di Grassi pedig Veronicával versenyez majd az év további részében. Az új istállónál már többször elmondták, hogy követendő példának tartják a Red Bull laza és szórakoztató hozzáállását a sporthoz, így nem is meglepő, hogy megtetszett nekik az ötlet. Richard Bransonék azonban nem bíztak eléggé saját versenyzőik kreativitásában - vagy talán csak a szurkolóknak akartak kedveskedni - így honlapjukon kértek segítséget a névadással kapcsolatban. A rengeteg beküldött javaslat közül végül a csapat választotta ki a két befutót. "Nagyon nehéz döntés volt, már csak azért is, mert több ezer válasz érkezett. Végül ez a kettő lett a győztes, mert nagyon jól hangzanak együtt, és mindkettőben szerepel a VR betűkombináció" - indokolták a döntést az istálló honlapján.
celeb
|