|
A Renault nem lesz ott az Európa Nagydíjon!
2009.07.26. 19:19
A Renault istállóját eltiltották a soron következő futamról, a Fernando Alonso-val a Magyar Nagydíjon történt események miatt.
A kétszeres világbajnok versenyzőnek az első kiállása után akadtak problémái, ugyanis a jobb első kerekét nem rögzítettek kellőképpen, így az előbb kilazult, majd le is repült a spanyol autójáról.
Alonso még időben észrevette a bajt, így rutinosan lelassított csökkentve ezzel a veszélyt. Ez azonban úgy tűnik nem hatotta meg a versenybírákat, akik arra a döntésre jutottak, hogy az Európa Nagydíjról eltiltják a francia istállót.
„A hetes rajtszámú autó úgy hagyta el a boxutcát, hogy a kerék, illetve a keréken lévő légterelő elem nem lett megfelelően rögzítve. Ennek tudatában nem történt semmiféle fellépés az ellen, hogy az autó elhagyja a boxutcát…”
„Nem informálták a versenyzőt a problémáról, illetve nem adtak neki tanácsot, hogy mit tegyen ezek között a körülmények között, annak ellenére, hogy a versenyzővel végig rádiókapcsolatban voltak.” – állt a stewardok közleményében.
A Renault ezzel megsértette a Sport Szabályok 3.2-es bekezdését, vagyis az autót nem biztonságos állapotban engedték ki a boxból. Ez azt jelenti, hogy egy hónap múlva Fernando Alonso-nak ki kell hagynia a hazai közönség előtt Valenciában tartott futamot.
A Renault egyelőre nem reagált a döntésre.
Kuli Bálint
|