|
Jenson Button és a playboy apuka
2009.06.18. 20:25
Jenson Button 2000 óta van a Forma-1-ben, de először csak idén kapott olyan autót, amivel harcban lehet a világbajnoki címért. És a brit úgy tűnik nem hagyja ki ezt a lehetőséget. Az idei teljesítményében eddig nehéz lenne hibát találni, a szezon hét futamából hatot megnyert, egyszer pedig harmadik lett.
De ki is ez a Jenson Button, akit Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen sikerei mellett már-már elfelejtettek és besorolták a jó, de nem bajnok-típusú versenyzők közé?
"A probléma az, hogy nem tudom tolerálni a hibákat - sem magamban, sem másokban. Túl kritikus vagyok. Mindent kontroll alatt akarok tartani. Még utas sem tudok lenni egy autóban. Úgy értem, tudok, ha muszáj, de utálom." - mondja magáról egy a Times-nak adott interjúban.
Button elismeri, hogy nagyon élvezi a sikereket: „Igen, nagyon boldog vagyok. A karjaim nem elég hosszúak, hogy megmutassam mennyire."
Az eddigi pályafutása azonban nem volt ennyire boldog. 2009 előtt 155 versenyéből mindössze egyet tudott megnyerni, az esős 2006-os Magyar Nagydíjat, és voltak egészen kemény időszakai is, mint 2007, amikor csak 15. volt a világbajnokságban, vagy 2008, amikor a 18. helyen végzett és csapattársa, Rubens Barrichello is megelőzte. De az egy más ember volt, mondja most Button:
„Gyakorlatilag két különböző emberről van szó. Noha megpróbáltam pozitív maradni a kemény időkben is, néha elkeseredtem, nagyon elkeseredtem és néhány embernek elmondtam a családomban is, hogy 'nem arról van szó, hogy nem vagyok jó, de egyszerűen nem jön össze. Nem tudok olyan csapathoz kerülni, amelyik győztes autót tud nekem adni'. És most itt van, és most vagyok a legboldogabb egész életemben."
Az elmúlt évekről azt mondja: "Azok nagyon kemény évek voltak, különösen 2007, mivel nem volt letisztult irányunk. Nem láttam a jövőt. A pénz semmit sem jelent, ha nincsenek jó embereid és megfelelő vezetőd, ami nekünk nem volt. Ezért szorgalmaztam annyira, hogy hozzák Ross Brawnt a csapathoz."
Button korábban sok bírálatot kapott azért, mert - legalábbis így vélték kritikusai - a munka helyett inkább a szoknyák után szaladgált. Például a háromszoros világbajnok, Jackie Stewart is így vélekedett. De Jenson ezt nem vette a szívére:
„Soha nem hagytam, hogy mások nyilatkozatai befolyásoljanak, még a legrosszabb időszakban sem. Csak elszántabbá tettek, hogy bebizonyítsam nincs igazuk. Igen, voltak pillanatok, amikor elgondolkodtam, hogy megéri-e az egész, de ezek elszálltak. Ha valaki azt gondolta, hogy kiszállok, akkor nem ismer."
Tavaly ilyenkor Lewis Hamilton érkezett sztárként és esélyesként a Brit Nagydíjra, ám most Jensonon a sor, míg Hamilton McLaren-Mercedese gyengélkedik és ő került a brit sajtó kritikáinak a kereszttüzébe, akárcsak korábban Button. Azt írják Hamilton nem viseli jól a sikertelenséget, sokat „nyafog" és már nem olyan lojális a McLarenhez sem, mint a sikerek idején. Button úgy véli Hamilton nem lett rosszabb pilóta, de annak elemzésébe nem kívánt belemenni, hogy a pályán kívül hogyan viseli a sikertelenebb periódust.
"Nem tudom, mindenkinek más a helyzete. Nekem nagyon más pályafutásom volt, mint Lewisnak. Tavaly, amikor megnyerte a világbajnokságot az én autóm nem volt versenyképes. Ezt nem befolyásolta, hogy Lewis nyert. Úgy gondolom jót tett a brit sportnak, hogy Lewis megnyerte a világbajnokságot. Az idei év nyilvánvalóan más helyzet. Most kevésbé versenyképes autóban ül. Ez az első éve, amikor nehezebb számára és úgy gondolom jól kezeli és jól vezet. Hogy a pályán kívül mi történik ahhoz nekem semmi közöm. Mindnyájunknak voltak nagyon nehéz időszakaink a karrierünk során, de az mindig a pályán kívül marad. A vezetés az amihez a legjobban értünk." - mondta a BrawnGP pilótája.
Tavaly decemberben úgy tűnt véget ér Button pályafutása, amikor a Honda váratlanul bejelentette, hogy azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből. Jenson edzés közben Lanzarote-ban kapta a rossz hírt: "Nem hittem el, kiejtettem a telefont a kezemből. Azt hittem vége a karrieremnek." - emlékszik vissza.
Ennek ellenére elutazott a Honda gyárába, hogy megpróbálja kitartásra biztatni a munkatársakat. Bár utólag beismeri, hogy inkább a munkatársak ösztönözték őt: „Lehetetlen vállalkozásnak tűnt, mert én magam sem voltam optimista. Roncs voltam. Az első osztály, amit meglátogattam a mérnökök voltak. Én eléggé feldúlt voltam, de ők csak mosolyogtak. Azt mondtam: 'Tudjátok ez a csapat végét jelentheti.' De ők erre azt mondták: 'Miért így gondolkodsz? Pozitívnak kell maradnunk, különben senki sem akarja megvenni ezt a csapatot.' Vicces, de az a gyárlátogatás nekem sokkal nagyobb segítséget jelentett, mint a szerelőknek, pedig elvileg nekem kellett volna őket erősíteni."
Ross Brawn és munkatársai roppant erőfeszítései árán végül mégis megmenekült a csapat. És ha már megmenekült, akkor dominálja a 2009-es világbajnokságot... Ehhez azonban mindenkinek áldozatot kellett hoznia. A költségek csökkentése Buttont is érintette: „A fizetésem majdnem kétharmadával csökkent." - árulja el.
Cserébe azonban kapott egy világbajnok autót, amiről már az első teszten érezte, hogy különleges: "Az autó sebessége elsöprő volt. Minden bukkanót éreztem és olyan sok dolgot tudtam vele művelni, mivel minden alkalommal ugyanúgy viselkedett, amikor ráléptem a fékre. Egyenletes volt, megbízható és hihetetlenül gyors."
Jensont gyakran elkíséri édesapja, John Button is a versenyekre, aki korábban ralikrossz versenyző volt - és emellett nagy Forma-1 rajongó. Bár szülei kisbaba korában elváltak, Jensonnak is ő vette első gokartját és ő egyengette pályafutását a Forma-1-ig: „Évek óta szerette a Forma-1-et. Megszállottja, legalább annyira az élete, mint nekem. Nem volt sok pénzünk, és voltak idők, amikor pénzt kellett kölcsönkérnie benzinre ahhoz, hogy el tudjunk menni egy versenyre. Teljesen hitt bennem. Ez motivált engem is."
Jenson csak „az öregemnek" hívja édesapját, akinek Monacóban van egy tengerre néző háza és Ferrarit vezet a közutakon. A rossznyelvek szerint nemcsak Jenson playboy, hanem John is: „Kétségtelenül éli az életet. Egy kicsit... nem mondom, hogy pornósztár, de egy kicsit legenda ebből a szempontból. Én megállás nélkül dolgozom, ő pedig állandóan játszik." - ismeri el Jenson.
A régi Forma-1 rajongó számára azonban természetesen az jelenti a legnagyobb boldogságot, amikor saját fiát látja a dobogó legtetején szeretett sportjában: "A Kínai Nagydíjon küldött nekem egy SMS-t, amiben ez állt: 'Tudom azt gondolhatod egy kicsit őrült vagyok, de ne feledd, hogy már az '50-es években is Stirling Moss-rajongó voltam. Ezt szeretem, nemcsak azért, mert te itt vagy...' Azt hiszem amiatt aggódik, hogy azt hiszem egy kicsit őrült. Látni a kisfiát - ahogy még mindig tekint rám - vezetni a világbajnokságot. Ez egy nagy álom számára. Biztos vagyok benne, hogy minden reggel, amikor felébred és kinyitja a szemét a legnagyobb mosoly ül az arcán. Tudom, hogy így van." - mondja Jenson.
És bár John Button nagy álma válhat valóra idén, Jenson azt mondja apja sosem erőltette rá az autóversenyzést: „Bahrain is nagyon érzelmes volt számára. Úgy gondolta, hogy az volt pályafutásom legjobb versenye és az is volt. Amikor láttam utána, kisírta a szemeit. Amint mondtam ez neki legalább annyira az élete, mint nekem, de nem az a fajta fickó aki a fia álmainak az útjába áll. Ő ültetett először az autóba, de sosem erőltette. Azért van a versenyeken, mert szereti, de sosem mondja meg, hogy mit csináljak. Sok barátja van a boxutcában, úgyhogy amikor elmegyek Jessicával (Button barátnője - a ford.) vacsorázni, el tudja magát foglalni."
Buttont nem zavarja, ha az apja is elkíséri a versenyekre, de ez nem volt mindig így: „Amikor 20 éves voltam nem akartam az öregemet ott látni mindig, de már nem érdekel. A probléma az, hogy az embert sokszor idegesítik a szülei, de aztán azt gondolod: 'Mi a fenét művelek?'"
De Buttont nemcsak apja, hanem bárki idegesíti, aki munka közben zavarja. Menedzserével, Richard Goddarddal 2005-ben majdnem összeveszett, mert amikor Goddard kilátogatott az egyik szabadedzésre Jenson levegőnek nézte: „Ez igaz. Azt mondta utána, hogy nem hiszi el mennyire durva voltam. Elmondtam neki az okokat miért: amikor versenyzek, akkor arra koncentrálok. Ezután ezt jobban megértette és mostanában már nem jön túl közel hozzám a pályán."
Az Ausztrál Nagydíj után a bulvárlapokban megjelent egy történet arról, hogy Button összebalhézott a BrawnGP fő szponzora, a Virgin tulajdonosával, Richard Bransonnal, amiért az flörtölni kezdett a barátnőjével. Jenson nem cáfolja a sztorit: „Jó a kapcsolatom a Virginnel. De hamar eldurran az agyam. Néha nehéz társaság tudok lenni." - mondja.
Jenson azt mondja egyetlen szenvedélye van, az autóversenyzés: „Ha nem dolgozom, akkor nem tudok nyugodtan ülni. Ha van két szabadnapom nem tudok csak heverészni. Hamar elunom magam. Ha nézek egy filmet a felénél felállok és azt mondom ezt nem csinálhatom. Valószínűleg ez a legnagyobb hibám. Mindig kell valamit csinálnom. A versenyzés számlájára írom ezt. Nehéz olyat találnom, ami ugyanannyira leköt, mint a versenyzés. Azt hiszem ötven-hatvan éves koromban is versenyezni fogok. Szórakozásból, például V8-asokkal Ausztráliában."
Az elmúlt fél évben nemcsak a Forma-1-ben elfoglalt helyében, de Button magánéletében is változás állt be: a télen ismerkedett meg Jessica Michibata modellel, aki azóta a barátnője és minden versenyre elkíséri: "Vele tudok heverészni a strandon és abszolút semmit sem csinálni, mivel olyankor csak őt bámulom egész idő alatt. Az élet nagyszerű, amikor együtt vagyunk. A jó az, hogy szereti amivel foglalkozom és ez számomra fontos. Sosem tudhatod mit tartogat a jövő, nem igaz? Nem régóta vagyunk együtt, de olyan, mintha már nagyon régóta ismernénk egymást."
Zuzmara
|