|
2009.04.04. 21:35
Brawn GP
Jenson Button: (1) "Malajziában megszerezni a pole pozíciót még különlegesebb élmény, mint a múlt héten, Ausztráliában volt. Már egy pole-t összehozni sem könnyű, de zsinórban kettőt egyenesen fantasztikus, most először jött össze forma-1-es pályafutásom során. Nagyszerű érzés, és bizonyítja, hogy az autónk különböző típusú pályákon is jól muzsikál. Tegnap igazán küszködtünk a balansszal, és gyakran blokkoltak a hátsó kerekeim, de éjszaka elvégeztünk néhány változtatást, amelyek mára meghozták a gyümölcsüket, így az egész időmérőn kiválónak éreztem az autót. Szépen felálltunk a padlóról, köszönetet kell mondanom a csapatnak a kemény munkájáért a nehéz körülmények között. Fantasztikusan dolgoztak. Reméljük, hogy holnap megkímél minket az eső, de ezen a pályán sohasem lehet biztosra menni, ezért az éjjel keményen fogunk dolgozni, hogy minden eshetőségre felkészüljünk."
Rubens Barrichello: (4/8) "A csapat ismét kiváló időmérő edzésen van túl, gratulálok Jensonnak, mivel megvolt a tempója ahhoz, hogy megszerezze a pole pozíciót. A garázs innenső oldaláról azonban arról kell beszámolnom, hogy az autó alulkormányzott lett az időmérőn, és képtelenek voltunk megoldani a problémát. Ugyanakkor tisztában vagyunk az autó versenykörülmények között nyújtott teljesítményével, és igyekezni fogok, hogy holnap a lehető legtöbb pontot gyűjtsem be, mielőtt én is elkezdek a pole pozíciókra és a győzelmekre vadászni."
Toyota
Jarno Trulli: (2) "A csapat fantasztikus munkát végzett: elkerültük a forgalmat, az autó pedig kiválóan muzsikált, szóval roppant sikeres napot zártunk. Az autó most erősnek tűnik, de bevallom, a tegnapi edzések után nem hittem volna, hogy ma ebben a pozícióban leszünk, mivel elég nehéz dolgunk volt. Keményen dolgoztam a mérnökeimmel az adatok elemzésén, hogy javíthassunk a beállításokon, és ez tökéletesen sikerült az időmérőre. Bizonyos szemszögből kissé bosszantó, hogy csak néhány ezreddel maradtunk le a pole pozícióról, de jelenleg ilyen szoros a Forma-1. Sokkal versenyképesebbek vagyunk, mint az előző néhány szezonban, és ahelyett, hogy legjobb hatba kerülésért harcolnánk, az első három között vitézkedünk. Holnap erős versenyben reménykedem, és olyan keményen fogok küzdeni, amennyire csak tudok."
Timo Glock: (5/3) "Összességében elég jól sikerült az időmérő, elégedett vagyok a 3. rajtkockával. Ugyanakkor egy kissé bosszant a Q3-ban futott utolsó köröm, mivel egy kicsit még mindig küszködtem azzal, hogy hozzászokjak az autó viselkedéséhez több benzinnel. Emiatt nem tudtam 100 százalékot kihozni belőle. A csapat számára végső soron jó eredménynek számít, hogy két autója is a legjobb három közé került. Trükkös versenynek nézünk elébe, amelyen Jarno és én keményen meg fogjuk szorongatni egymást, de az időjárásról sem szabad elfeledkeznünk, mivel az is döntő tényező lehet."
Red Bull
Sebastian Vettel: (3/13) "Sajnos a büntetésem ellen semmit sem tehetek. Most az lesz a legfontosabb, hogy arra koncentráljak, amiért itt vagyok, márpedig én versenyezni vagyok itt, úgyhogy holnap ezt is fogjuk tenni. Természetesen nagy kár, hogy az autónk a Q1-ben, a Q2-ben és a Q3-ban is gyors volt, mégis tíz hellyel hátrébbról kell indulnom, pedig végig a legjobb öt között voltunk. Holnap kemény nap vár ránk, de így is nagyon várom, mert semmi sem lehetetlen. Esőben bízom, az ugyanis felboríthatja az számításokat. Meglátjuk."
Mark Webber: (7/5) "Az időmérő szoros! Ez nagyon élvezetes edzés volt. Jobban örülnénk, ha nagyobb lenne az előnyünk a többiekkel szemben, de egyelőre nem így áll a helyzet, és a 7. hely volt a legjobb, amit meg tudtam szerezni. Meglátjuk, hogy a stratégiánk holnap mire lesz elég."
Williams
Nico Rosberg: (6/4) "Nagyon elégedett vagyok a 4. rajtkockával. Az időmérő első két etapjában általában véve nem voltunk olyan gyorsak, mint szerettük volna, de kiindulási alapnak ez is elég volt. Aztán a Q3-ban, némi benzinnel a tankban az autót nagyon kellemes lett vezetni, ezért futhattam egy jó kört, amivel a 6. helyet szereztem meg, a másokra kirótt büntetések miatt azonban így is a második sorból rajtolhatok majd. Arról a helyről indulva, egy gyors autóval és ügyes stratégiával bizakodhatunk benne, hogy a dobogóra is lesz esélyünk felkerülni. Természetesen oda kell figyelnünk a rajtra, és még meg kell néznem, ki használ majd KERS-t a környékemen. Mindenképpen azt szeretném, ha a holnapi versenyen száraz lenne a pálya, de ha esik, az sem fog problémát jelenteni, még ha fel is boríthatja a sorrendet. Így is, úgy is megpróbáljuk kihozni a lehetőségeinkből a maximumot."
Kazuki Nakajima: (12/11) "Az autó jól ment, kellemesen éreztem magam a pilótafülkében, minden szépen alakult, csak még egy tizedmásodpercre lett volna szükségem ahhoz, hogy bejussak a Q3-ba. Így viszont szabadon megválaszthatom az üzemanyagszintemet az optimális stratégia érdekében, és ezt, valamint az erős hosszú etapos tempónkat kihasználva lehetséges lesz jól szerepelnünk, ha a versenyen leszegett fejjel igyekszem."
BMW Sauber
Robert Kubica: (8/6) "Elégedett vagyok azzal, amit ma elérhettem. Bár semmilyen jelentős változtatást nem hajtottunk végre a szabadedzés után, a padlólemez elég gyakran az aszfalthoz ért, ami instabillá tette az autót, így nem volt könnyű vezetni. A kanyarokban megtettem minden tőlem telhetőt, az egyenesek azonban hosszúak, így nagy előnyben voltak azok, akik használták a KERS-et. A pálya piszkos oldaláról indulok, és több KERS-sel felszerelt autó is van mögöttem, így érdekes rajtnak nézek elébe."
Nick Heidfeld: (11/10) "Természetesen nagyon csalódott vagyok. Biztonságosnak tűnt a helyzetem, amikor a Q2-ben a 7. helyen álltam, a második gyors körömben azonban forgalomba kerültem. Két autó haladt előttem, egy pedig mögöttem, ezért nem tudtam olyan tempót diktálni, ami mellett felmelegíthettem volna a gumikat, így a fontos köröm sem sikerült elég jól. A tegnapi összehasonlítás után ma bevetettük a KERS-et, és hasznosnak bizonyult, különösen az első szektorban, ahol sokáig én voltam a leggyorsabb."
Ferrari
Kimi Räikkönen: (9/7) "Az igazat megvallva a fő probléma egyszerűen az, hogy nem vagyunk elég gyorsak az élmezőnyben folytatott küzdelemhez. Az autónk egyetlen téren sem szenved különösebb hiányosságoktól, csak egyszerűen nem biztosít olyan jó tapadást, mint a ma előttünk végző ellenfeleké. A holnapi verseny nagyon kemény lesz. A rajtból igyekszünk majd kihozni a maximumot. Ausztráliában nagyon jól indultunk, de nem volt előttünk elég hely, itt viszont hosszú az egyenes, és széles a pálya is. Ráadásul, ahogy tegnap láthattuk, a tempónk is jó. A teljesítményünkön egyértelműen javítanunk kell, de természetesen fontos, hogy mihamarabb tisztázzuk a szabályokat, és tudjuk, merre léphetünk tovább. A hosszú etapokon mindkét típusú gumi jól működik, ezt igyekeznünk kell kihasználni, hogy minden lehetőséget megragadjunk a pozíciónk javítására."
Felipe Massa: (16) "Nagyon csalódott vagyok. Ha azért kötöttem volna ki a 16. helyen, mert túl lassúak vagyunk, azt el tudtam volna fogadni, ez azonban sokkal jobban bánt. A pálya állapota körről körre gyorsan javult, és az első köröm nem volt tökéletes, ami el is döntötte az eredményt. Nem reagáltunk időben, ezért elvesztettük a lehetőséget, hogy másodszor is kimenjünk a pályára. Nem egyetlen ember a felelős: egy csapat vagyunk, tehát együtt nyerünk, együtt veszítünk. Változtatnunk kell a hozzáállásunkon, és a korábbiaktól eltérően kell taktikáznunk az időmérőn. Nincs lehetőségünk hibázni, ezért az első szabadedzéstől kezdve teljes erőbedobással kell igyekeznünk. Ettől függetlenül nagyon motiváltnak érzem magam. Nem ez lesz az első alkalom, hogy hátulról kell előrejönnöm a versenyen, és tudom, hogy a tempónk jó. Meg kell próbálnunk minden egyes lehetőséget kihasználni, hogy feljebb kapaszkodjunk."
Renault
Fernando Alonso: (10/9) "Délelőtt nem volt hőemelkedésem, így jobb erőben vezethettem az autót. A mai eredményünk kissé csalódást keltő, mert az 5. vagy a 6. helyre számítottam az időmérőn, de mindent összevetve az autó jobb, mint Ausztráliában volt, bár nem vagyunk elég gyorsak, és javulnunk kell. Meglátjuk, milyen szerepet fog játszani a KERS a holnapi versenyen."
Nelson Piquet: (17) "Már délelőtt is tudtuk, hogy nehéznek ígérkezik az időmérő edzés. Mindazonáltal a mai délután jobban is alakulhatott volna számomra, de az utolsó körömben kissé túlságosan is hajtottam, és a kör végén 3-4 tizedmásodpercet vesztettem, amiért drágán megfizettem. Nyilvánvalóan csalódott vagyok, hogy nem tudtam a lehető legtöbbet kihozni az időmérőből, de túl kell lépnem ezen, és a holnapi versennyel foglalkoznom."
McLaren
Lewis Hamilton: (13/12) "Körülbelül oda jutottunk, ahová elterveztük. Egyelőre nincs meg a szükséges tempónk, hogy bejussunk a Q3-ba, de érzetre a balansz nem túl rossz, egyszerűen csak képtelenek vagyunk elég gyorsan venni a kanyarokat. A következő 2-3 versenyen számítunk javulásra. Holnap a szívemet is kihajtom majd, mindent meg fogok tenni, amit csak lehet, és megpróbálok szerezni néhány pontot."
Heikki Kovalainen: (14) "Azt tudtuk, hogy nehéz lesz bejutni a legjobb 10 közé, ezért az eredményem többé-kevésbé az lett, amit vártam. A lemaradásunk az élen lévő autóktól kevesebb, mint Melbourne-ben, szóval biztos vagyok abban, hogy a helyes irányba indultunk el, de még nem találtuk meg azt a többlet sebességet, amire szükségünk van. Ma a balansz nem volt teljesen ínyemre való, de mindent beleadtam, és várom az élvezetes csatákat a holnapi versenyen."
Toro Rosso
Sébastien Bourdais: (15) "Az időmérőn gyorsabbak voltunk a vártnál, ami remek, még ha nem is tartunk ott, ahol szeretnénk. Arra számítok, hogy az autó fejlesztésének köszönhetően, talán úgy Spanyolország táján, oda is elérünk. Nem tudom eldönteni, hogy szeretném-e, ha holnap esne az eső, de valószínűleg az lenne a legjobb esélyünk a pontszerzésre."
Sébastien Buemi: (20) "Az utolsó előtti szett gumimmal még úgy tűnt, bejutok a Q2-be, és a pálya első két szektorában az utolsó szettel is tovább javítottam. Sajnos azonban a harmadik szektorban ráfutottam egy rázókőre, és a bukótérben kötöttem ki. Kár érte. Holnap számomra az lenne a legjobb, ha a körülmények változékonyak lennének, hátha a szokatlan helyzetből ki tudnánk hozni valamit."
Force India
Giancarlo Fisichella: (18) "Az első kísérletem során probléma támadt a gázpedállal, amit kicseréltünk, de ezzel elveszítettem az esélyt arra, hogy három etapot teljesítsek, pedig ez roppant fontos lett volna. A gyors kör, amit végül megtettem, tisztán sikerült, az autóm balansza megfelelő volt. Ismét nagyon tarka a mezőny, és esőre is van esély, ezért arra kell készülnünk, hogy lépést tartunk az ellenfelekkel, és lecsapunk minden adódó alkalomra."
Adrian Sutil: (19) "Szép munkát végeztünk ma, nem voltak problémáink, a tempónk pedig erre volt elég - ennél többre nem igazán voltunk képesek. Csak találnunk kell még némi leszorító erőt. Holnap jó versenyt szeretnék jó versenyt futni, és eljutni a célig. Nagyon gyorsak voltunk az egyenesekben, ahol nyílig esély az előzésre, úgyhogy várjuk ki a végét. Melbourne-ben izgalmas futamban volt részünk, és bármi megtörténhet. Továbbra is bizakodó vagyok."
|