2011.10.30. 19:39
Red Bull
Sebastian Vettel: (1) "Nagyon jó versenyünk volt, élveztem. Kicsit küzdöttem Jenson (Buttonnal), akivel a különbség mindig 4 másodperc körüli volt. Érdekes módon mindig a boxkiállások környékén került hozzám közelebb. Nagyon keményen nyomtam, mielőtt kimentem a boxba, mégis úgy tűnt, hogy ott veszítettünk egy kis időt, amit majd meg kell értenünk, hogy miért volt. A pályán döntő fontosságú volt, hogy megfelelően használjuk a gumikat, és biztosítsuk, hogy kibírják a végéig. Mindettől függetlenül ez egy nagyon sima futam volt. Az autó balansza kiváló volt, ez egy igazán fantasztikus verseny volt a számunkra. Köszönet jár az egész csapatnak és a Renault-nak is, akik mindannyian kivételes munkával rukkoltak ki az idei évben. De a mai napon vegyes érzések kavarognak bennem. Egyrészt nagyon büszke vagyok arra, hogy én lehettem az első győztese az Indiai Nagydíjnak, másrészt viszont nemrég veszítettük el két társunkat. Ugyan személyesen nem ismertem Dan Wheldont, de kétségkívül nagy név volt a motorsportban. Marco Simoncellivel viszont találkoztam is idén. Jelenleg a gondolatainkkal támogatjuk a családjaikat. Mindig készen állunk arra, hogy rizikót vállaljunk, de nyilvánvalóan imádkozunk azért, hogy ilyen dolgok ne történjenek. Néha emlékeznünk kell arra, hogy ez az utolsó dolog, amit látni akarunk. Ez az ország nagyon mély benyomást tesz az emberre. Nagyon más, mint az európai kultúra, de nagyon inspiráló. Ha figyelmes az ember, nagyon sok mindent tanulhat az itteniektől. Ez egy nagyon nagy ország, nagyon sok emberrel, de ők egyszerűen csak boldogok, és élvezik az életet, és ez a lényege az egésznek. Amikor véget ér az élet, ők a barátságot, érzéseket és gondolatokat visznek magukkal, ez sokkal fontosabb a számukra, mint az, hogy mennyi pénz is volt a bankszámlájukon. Annak ellenére, hogy itt az emberek nem tehetősek, sok szempontból jóval gazdagabbak. Ez az, amiről sokat tanulhatnánk. Ez egy nagyszerű verseny volt, nagyszerű esemény. A pálya is fantasztikus volt, így ezúton szeretnék egy nagy köszönetet mondani az indiai embereknek."
Mark Webber: (4) "Minden bizonnyal a verseny közepén veszítettük el a dobogót. Ez egy eléggé megszokott történet az idei évben. Az etapok végén sosem volt meg a kellő sebességem, elfogytak a gumijaim, így nem sikerült megvalósítani a stratégiánkat sem. Korábban kellett kiállnom a boxba, ami megnehezíti az ember életét. A végén nem voltam elég gyors. Az etapok elején mindig megvolt a megfelelő sebesség, de ahogy haladtunk előre, mindig visszaestünk a többiek mögé. Egy kicsit szenvedtünk a balansszal is a szakaszok végén. Jót harcoltam Fernando (Alonsóval), de a McLarenek és a Ferrarik elég erősek voltak az első szektorban. Jenson (Button) az első körben elkapott a hátsó egyenesben. Elég gyors voltam hozzá képest az első körökben, de később, amikor harcolni kezdtünk, tönkrementek a gumik. De ilyen az élet. Csalódott vagyok, de következik Abu Dhabi."
McLaren
Jenson Button: (2) "A csapat szempontjából ma mindent jól csináltunk, az autó csak egyszerűen nem volt elég gyors a győzelemhez. Jó rajtot fogtam, javítottam pár helyet az első körben, majd Mark (Webbert) kellett visszatartanom öt-hat körön keresztül. Végül, úgy gondolom, "tönkretettük" a gumijait, ami lehetővé tette számomra, hogy kiépítsek egy kis előnyt. Ezt követően célba vehettem Seb (Vettelt), de nagyon nehéz volt közelebb férkőzni hozzá. Az utolsó kiállásnál kockázatos volt, hogy Sebnél korábban váltottam a kemény gumikra, de meg kellett próbálnunk, és jól jöttünk ki belőle, mert további három másodpercet sikerült lefaragnom. Az autót jó érzés volt vezetni. Mielőtt Seb felvette volna a ritmust a keményeken, képes voltam 2,8 másodpercre csökkenteni a különbséget, de ez nem volt elég. Ám ez még így is nagyon jó eredmény, szerintem a lehető legjobbat nyújtottuk. Az egész hétvége egy élmény volt számomra, úgy gondolom, minden versenyző izgatottan várja, hogy jövőre visszatérjünk, hiszen ez egy zseniális pálya: gyors, lendületes, és mindenből található benne egy kicsi. Egy nagy pipát kap tőlem. Az indiaiak szívélyesen fogadtak minket az országukban. Sohasem láttam még korábban ennyi embert mosolyogni. A közönség is csodálatos volt. Remélem, a Forma-1 tovább fog terjeszkedni Indiában, és a következő évben még nagyobb közönséget láthatunk majd."
Lewis Hamilton: (7) "Ez az ütközés Felipe (Massával) csak a szokásos volt. Tényleg nem érzem, hogy én hibáztam volna, ez egy versenybaleset volt. A rajtrácson egymás mellett álltunk az egy perces csend alatt, és én odanyújtottam neki a kezem, azt mondva: 'Jó versenyt kívánok.' Továbbra is tisztelettel tekintek rá. A futam alatt vibrációt éreztem az autóban a jobbkanyarokban, valójában úgy tűnt, mintha a padlólemez súrolta volna az aszfaltot. Olyan keményen nyomtam, ahogy csak tudtam, de nem volt meg a megfelelő teljesítményünk, s ennek majd utána kell néznünk. Eseménydús volt ez az év, de még mindig előttünk áll néhány verseny, amelyeken megpróbálom megszerezni a lehető legtöbb pontot. Jenson nagyszerű munkát végzett ma, szóval látható, hogy elég gyorsak voltunk. Ezt kell észben tartanom a következő verseny előtt."
Ferrari
Fernando Alonso: (3) "Kellemes érzés dobogóra állni az első forma-1-es versenyen Indiában, és egy újabb trófeát hazavinni. A mai nap különleges volt, rengeteg vegyes érzelemmel. Tényleg elégedettséget jelent dobogóra állni, azonban ez nem feledteti a szomorúságunkat, ami napok óta bennünk van, mivel elvesztettünk két kollégát, két különleges embert, Dan Wheldont és Marco Simoncellit. Még lehetséges a 2. hely megszerzése a bajnokságban ezután a verseny után, de roppant nehéz lesz, mert a McLaren kiváló formában van, bár csupán 13 ponttal állnak előttünk. Tudjuk, papíron a két Red Bull és a két McLaren mögött vagyunk, de ha valami szokatlan történik, akkor feljuthatunk a pódiumra. Ma fantasztikus volt a csapat, megoldották a problémát az első szárnnyal, amit 20 perccel a rajt előtt fedeztünk fel. Nem startoltam jól, így (Jenson) Button megelőzött. Igyekeztem közel maradni (Mark) Webberhez, és amikor egy picit lelassult, felzárkóztam hozzá. Pár körrel tovább maradtam a pályán nála, így elé kerülhettem. A türelem kifizetődött. Abu Dhabi következik, ahol kicsit szokatlan szokott lenni a futam. Talán elmegyek a Ferrari Parkba golfozni, és pihenni a verseny előtt, aztán pedig vasárnap megszerezni az egyetlen serleget, amely még hiányzik a gyűjteményemből."
Felipe Massa: (-) "Egy ilyen hétvége után nincs sok mondandóm. Nagyon szomorú vagyok, hogy nem értem célba egy olyan versenyen, ahol megmutattam, hogy harcolhatok a dobogóért. Ami az ütközést illeti (Lewis) Hamiltonnal, csak annyit mondhatok, hogy nem értek egyet a büntetést kiosztó sportfelügyelőkkel. Egyszerűen az ideális íven maradtam, a lehető legkésőbb fékeztem az aszfalt azon részén, amely a legjobban tapadt. Mi mást tehettem volna? Ez a tizenvalahányadik alkalom, hogy Hamilton belém jön idén, és úgy látszik, ez egyfajta végzetes mutatvány...Korábban próbáltam beszélni vele, de őt nem érdekelte a dolog. A legjobb, ha most azonnal az év utolsó két nagydíjára gondolunk. Mindkettő különleges lesz, mert Abu Dhabi a Ferrarinak szinte a második otthona az elképesztő vidámparkkal, amely a pálya mellett található. Utána Interlagos következik, ami mindig különleges számomra. Igyekszem minél gyorsabban elfelejteni az indiai túrát, de ez nem az ország miatt van."
Mercedes
Michael Schumacher: (5) "Nyilvánvalóan örülök a mai versenyemnek. Mindent elértünk, amit előzetesen remélhettünk, mivel a csapat is a maximumot nyújtotta. Az 5. és a 6. helyezés nagyszerű eredmény a számunkra. Mindennek tetejében az autóm is végig kiválóan működött a verseny alatt, és stabil is volt. A rajt után minden az én stratégiám szerint alakult. Szándékosan nem használtam a KERS-et az 1-es és a 2-es kanyarban, hogy megspóroljam a hosszú egyenesre, ahol biztos voltam, hogy az előzésekkel néhány pozíciót nyerhetek majd. A második szakaszban próbáltam vigyázni a gumijaimra, így tovább tudtam kint maradni, így ez elég volt arra, hogy végül az 5. helyen végezzek. Ami igazán fontos most, hogy továbbra is keményen dolgozzunk, valamint próbáljunk fejlődni, és akkor elérhetünk ilyen eredményeket, mint a mai. Az első Indiai Nagydíj szervezőit nagy dicséret illeti, minden bizonnyal nem én vagyok az egyetlen, aki szerint ez egy igazán pozitív debütálás volt a részükről."
Nico Rosberg: (6) "Boldogok lehetünk a csapat mai eredménye miatt, a garázsban igazán rászolgáltak erre a fiúk. Azzal is elégedett vagyok, hogy végül sikerült egy pozíciót javítanom a rajthelyemhez képest. Ugyanakkor a stratégiám nem volt tökéletes ma, a második kiállásomnál némi időt is veszítettem, ami azt eredményezte, hogy nem tudtam Michael előtt maradni. A verseny végén jó volt a sebességem, és keményen is nyomtam, de lehetetlen volt őt megelőznöm az utolsó körökben. Biztos vagyok benne, hogy az utolsó két versenyen képesek leszünk megismételni ezt a teljesítményt. Mindent összevetve az Indiai Nagydíj nagyszerűen debütált, remélem, minden rajongó élvezte a versenyt. Várom, hogy jövőre ismét visszatérjünk ide."
Toro Rosso
Jaime Alguersuari: (8) "Összességében nagyon boldog vagyok attól, amilyen formát mutatott a csapat ma. Ez a verseny ismét jól sikerült a számunkra, megint megvolt a sebességünk, ahogyan Koreában is. Ezáltal sikerült is megelőznöm (Bruno) Sennát, majd (Adrian) Sutilt is. A Sauberek előtt végeztem, ami utalás arra is, hogy hol is kell lennünk a csapatversenyben. Ez biztat minket arra is, hogy képesek legyünk a Renault-knál is jobb teljesítményt nyújtani. A csapat újra nagyszerű munkát végzett a felkészülés során. Mind az edzéseken elvégzett munkában, mind a boxutcai munkában a helyes úton járunk. Nagyon örülök, hogy sikerült négy pontot szereznem, amellyel sikerült utolérnünk a Saubereket a pontversenyben. Nagyon várom már az utolsó két versenyt. Azt hiszem, ha jó munkát végzünk, képesek lehetünk előttük végezni az év végén is. Sajnálom, hogy Sébastiennek nem sikerült befejeznie a futamot, az ő és a csapat szempontjából is. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét a pontszerzők között üdvözölhetjük őt is."
Sébastien Buemi: (-) "Nagyon csalódott vagyok amiatt, ami ma történt, mivel nagyon jó versenyem volt a tegnapi kiváló kvalifikációm után. Amikor megállt az autó, épp (Lewis) Hamiltont előztem meg. A 8. pozícióban voltam épp, és úgy gondolom, hogy végül sikerült is volna a legjobb nyolcban végeznünk. Elég nehéz megemészteni, amikor ilyen reménykeltő a helyezésünk, majd végül mégsem sikerül befejezni a futamot. De ha a pozitív oldaláról közelítjük meg a dolgot, a sebességünk végig jó volt, Korea után ismét léptünk egyet előre. Továbbra is keményen kell dolgoznunk tovább ebben az irányban, hogy az utolsó két versenyen ismét lehetőségünk legyen a pontszerzésre."
Force India
Adrian Sutil: (9) "Meglehetősen jól sikerült a futam, véleményem szerint elégedettek lehetünk a két ponttal. Az első körökben szenvedtem az autó hátuljával, kissé túlkormányzott volt az autó, és nem tudtam tartani a Toro Rossókat, melyek ma kicsit gyorsabbak voltak. A második etapban, illetve a harmadikban javult az autó balansza, az utolsó körökben sikerült magam mögött tartanom (Sergio Pérez) Sauberjét. Szerencsénk volt (Sébastien) Buemi kiesésével, ami egy újabb pozíciót jelentett számomra felfelé. Valószínűleg a 9. hely volt a legtöbb, amit elérhettünk ma. Remélem, Vijay (Mallya csapatfőnök) arca mosolygós lesz ma este."
Paul di Resta: (13) "Agresszív taktikát választottunk, a kemény gumikon rajtolunk, és az volt a terv, hogy korán bemegyünk a boxba, bízva a Safety Car megjelenésében. Ez kockáztatás volt, hogy minél előbb megszabaduljunk a kemény abroncsoktól, és ha bevált volna, nyertünk volna egy boxkiállást, valamint a három szett lágy gumin teljesíthettük volna a távot, ami a leggyorsabb megoldás lett volna. A gumikopás következtében három kiállást kellett megejtenünk, erősen fogytak az abroncsok eleinte, bár később javult a helyzet. Jó, hogy Adrian pontokat szerzett, melyek értékesek a bajnokságban. Épp ezért haladtunk eltérő taktikán."
Sauber
Sergio Pérez: (10) "Nagyon örülök a mai pontszerzésnek, legalább sikerült visszaadnom valamit a csapatnak a pénteki hibám után, amelyért három rajthelyes büntetést kaptam. Kiváló stratégiát állítottunk össze. Kockázatos volt, de bejött, a csapat szép munkát végzett, csupán az első körben használtam a kemény gumikat. A kiállás után beragadtam a forgalomba. Tulajdonképp arra számítottam, hogy beküldik a Safety Cart, mert sok olaj került a pályára az első szektorban. Azonban miután megelőztem Paul di Restát, képes voltam keményen nyomni a gázt. Az első szett abroncs jól működött, a másodikkal viszont szenvedtem, hogy bemelegítsem őket. Adrian Sutil túl gyors volt, nem tudtam utolérni őt. Összességében szerintem az időmérőn nem használtuk ki az autó lehetőségeit, és tudjuk, ezen javítanunk kell."
Kamui Kobayashi: (-) "Sajnos ma elkeserítően alakult a versenyem, rövid történet volt. A rajt után hátulról meglöktek, és rögtön láttam, hogy füst és tűz csap ki az autóból. Nyilván súlyos volt a kár, ezért meg kellett állnom."
Renault
Vitalij Petrov: (11) "A startom jól sikerült, különösen olyan szempontból, hogy a kemény keverékű gumival rajtoltam. Korán kimentem a boxutcába, de hibát vétettem a kuplunggal, ami némi időveszteségbe került, így nem tudtam rendesen eljönni. Ez megzavarta a terveinket. Feltételeztem, hogy a boxból Sergio (Pérez) és a Force India elé fogok kijönni, de így ez nem sikerült. Az egyenesben mindegyik autó gyorsabb volt, mint az enyém, ami miatt lehetetlen volt megelőzni őket, de még így is pokolian nyomtam, hátha sikerül. Nagyon túlkormányzott volt az autóm, ami miatt nagyon nehezen volt vezethető, így a 9-es kanyarban egyszer meg is dobta a kerékvető, és lecsúsztam a fűre. Majdnem elveszítettem az autó felett az irányítást, de szerencsére végül sikerült kontrolálnom a helyzetet. Ez egy meleg pillanat volt a számomra."
Bruno Senna: (12) "Elég vegyes volt számomra a mai verseny. Nagyon erős volt a rajtom, sikerült négy pozíciót nyernem, ami miatt nagyon boldog voltam. De szerencsétlenségemre gondom volt a KERS-szel, így a továbbiakban nélküle kellett küzdenem a versenyen, így ez eléggé nehézzé tette a dolgomat. Az erős rajtom után a verseny első szakasza nem alakult jól, de egy jó második etappal sikerült feljebb kapaszkodnom, ahol egy másik szett gumit tettünk fel. Lett volna lehetőségünk arra, hogy pontokat szerezzünk, de most inkább előre tekintünk, és majd meglátjuk, mi lesz Abu Dhabiban."
Lotus
Heikki Kovalainen: (14) "Ismét jó rajtot vettem, talán nem annyira, mint az előző két versenyen, de sikerült kimaradnom az 1-es és a 3-as kanyar problémás helyzeteiből, és onnantól erős versenyem volt. Egy ponton 10. is voltam, és az autót egész délután jó érzés volt vezetni. Még az első kiállások után is meccsben voltam, és ahogy csökkent az üzemanyagszint, képes voltam tartani az előttem haladó (Bruno) Senna tempóját, és az előnyömet a mögöttem haladókkal szemben. Azonban miután átváltottunk a kemény gumikra, már nehezebb volt tartani a tempót. A Hispaniák is elég durván feltartottak, amikor kék zászlókat lengettek nekik. Azt hiszem, Lewis (Hamiltont) is akadályozták, és én is sok időt veszítettem emiatt. Valószínűleg enélkül sem végeztem volna feljebb, de amikor ilyen keményen nyomjuk, és a középmezőnnyel harcolunk, az jó érzés nekem és a csapatnak is."
Jarno Trulli: (19) "Ismét lesújtott rám a balszerencse. Remek volt a rajtom, de aztán az egyik Hispania eltalált hátulról a 3-as kanyar kijáratánál, és ezzel alapvetően véget is ért a versenyem. Defektet kaptam, és meg kellett tennem majdnem egy teljes kört, hogy visszatérjek a boxba, és ebből a helyzetből már semmit nem tehettem. Úgy gondolom, az ütközéskor meg is sérült az autóm padlólemeze, hiszen a balansz teljesen megváltozott a verseny további részében, és egyszerűen nem tudtam tisztességes köröket futni. Ennek ellenére ez egy újabb jó hétvége volt a csapat számára. A megbízhatóságunk és Heikki tempója is erős volt, szóval remélem, hogy mellém áll a szerencse az utolsó két versenyen, és segíthetek a csapatnak bebiztosítani a konstruktőri 10. helyet."
Williams
Rubens Barrichello: (15) "Az első kanyarnál letört az orrkúp az autómról, ezért be kellett iktatnom egy nem tervezett kerékcserét. Ez azonnal tönkretette a versenyemet, mert annyira hátra estem vissza. Utána változtatni kellett a stratégiánkon, egy kiállásra váltottunk, hogy ne veszítsünk még több időt. Fentebb kapaszkodtunk, de nem annyira, hogy pontot szerezzünk. Kár, mert erős köridőket futottunk, és a gumikopás is rendben volt. Szóval jobban teljesítethettünk volna."
Pastor Maldonado: (-) "Problémánk akadt a váltóval, de még nem tudjuk, mi okozta ezt. Ki kell vizsgálnunk. A tempóm jónak tűnt, és a gumik szintén remekül működtek. Előre kell tekintenünk az utolsó két versenyre."
Virgin
Jérome d'Ambrosio: (16) "Végső soron azt tettük, amit tennünk kellett. A csapat remek munkát végzett a stratégiával, én pedig keményen nyomtam, hogy csökkentsem a különbséget. Azonban ez nem volt könnyű hétvége számomra. Kicsit furcsa volt a gumik tekintetében. Egyrészt jó volt, mert hosszú etapokat futhattunk kopás nélkül, másrészt viszont ez nem volt optimális a verseny elején és a kvalifikáción. Általánosságban viszont úgy vélem, elégedettek lehetünk azzal, amit végül elértünk."
Timo Glock: (-) "A csalódást keltő időmérő után a mai ismét egy szerencsétlen nap volt. Éppen csak megérkeztem az 1-es kanyarhoz a külső íven, és hirtelen azt láttam, hogy mindenfelé alkatrészek röpködnek. Kicsit korábban fékeztem a megszokottnál, és amikor elfordultam, Kamui Kobayashi egyenesen belém hajtott, és már nem tudtam elkerülni az ütközést. Az első szárnyam megsérült, ezért kiálltam egy cserére, azonban ekkor észrevettük, hogy az autó bal oldala is eléggé megsérült, ezért a befejezés mellett döntöttünk."
Hispania
Narain Karthikeyan: (17) "Nagyszerű versenyem volt, igazán jól éreztem magam, ez egy elképesztő tapasztalat volt. 17. helyen végezni a hazai nagydíjamon a legjobb, amit kívánhattam volna, és még nagyobb elégedettséggel tölt el, hogy a csapattársam, valamint az egyik Lotus előtt végeztem. Kár azért a büntetésért, anélkül talán sokkal jobb versenyünk is lehetett volna. Azonban jó rajtot fogtam, és noha ezt követően megsérült az első szárnyam, sikerült jó ritmust felvennem, és befejezhettem a futamot. Leírhatatlan érzés, hogy teljesíthettem az első Indiai Nagydíjat, és ezalatt versenyben voltunk a fő riválisainkkal, ami sok mindent bizonyít."
Daniel Ricciardo: (18) "Az első kör nem volt valami nagyszerű, de ezt követően megelőztem néhány embert. Pár körrel később Naraint is lehagytam és jó ritmust autóztam. Elégedett voltam az első etappal, minden remekül ment, a balansz is jó volt és a gumik is megfelelően teljesítettek. A második etapban pár kör után valami furcsát kezdtem érezni az autó elején, kicsit mintha jobb oldalra húzott volna, aminek még mindig nem tudom az okát, de talán egy defekt lehetett. Kár érte, mert emiatt meg kellett ejtenünk egy extra kiállást, amivel elég sok időt vesztettem. A harmadik etapban miután rátaláltunk a megfelelő tempóra, egészen versenyképesek voltunk. Kicsit kiestünk a ritmusból, de remélhetőleg legközelebb el tudjuk majd kerülni, hogy ilyen történjen."
|