2011.10.28. 20:30

Miért mérges Barrichello és Massa neje?
Rubens Barrichello nemrég elárulta, kedvelt időtöltésévé vált, hogy otthonról, a saját szimulátorán versenyez. Természetesen nem csak a komputer az ellenfele, az internet segítségével online, igazi vetélytársak ellen küzdhet. A lehetőséget kihasználva a brazil már a hétvégén debütáló indiai pályán is körözgetett. "Valójában egy kis szimulátort építettem otthon, az interneten versenyzem különböző dolgokkal, ami nagyszerű, és most adaptáltam ezt a pályát" - mondta Barrichello az Indiai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol ott volt honfitársa, Felipe Massa is, aki nem hagyhatta szó nélkül a szimulátorozást. "Hét órát versenyzik naponta" - állította a Ferrari versenyzője, amire a williamses így reagált: "Ő pedig öt és fél órát. Ezekben a játékokban találkozunk, és ő volt az, aki megismertette velem, szóval így csöppentem bele. A feleségem rá van kiakadva, nem rám." "Az enyém is" - tette hozzá Massa. Barrichello szerint hasznos az időtöltésük, főleg most, hogy egy új pályát gyakorolhattak be virtuálisan. "Kétségkívül nem találkozunk azonban egy házban a feleségeink nélkül. Megpróbáltam ezt a forma-1-es játékot Indiával kipróbálni, és elég jó volt. 100 kört teljesítettem. Láthattam az emelkedőt, a 3-as kanyart és így tovább, szóval egész jó volt. A csapat kíváncsi, mivel Pastor (Maldonado) a Williams szimulátorán gyakorolt, és különbözött az idő, amit futottunk, úgyhogy látni szeretnénk, melyik a jobb. Talán hazamegy, hogy Abu Dhabi pályáján vezethessen" - nyilatkozta, majd elárulta köridejeit. - "26 körüli időket mentem, 26 végét, 27 elejét." Ezzel szemben csapattársa gyengébb időre volt képes. "Azt hiszem, a Williams szimulátorán 29 végét ment. Most nem arról van szó, hogy ki volt jó, és ki volt rossz, ez csak a szórakozás oldala. Hasznos volt megtanulni a vonalvezetést, és látni az autó reakcióit. (Élőben) kissé más lesz, mivel a pálya koszos, és az állapota időről időre javulni fog egészen a verseny végéig, mint ahogy például Koreában" - magyarázta.
f1 celeb
|