Vasárnapi nyilatkozatok
2011.08.28. 20:58
Red Bull
Sebastian Vettel: (1) "Nagyon boldog vagyok. Jó versenyünk volt, noha a gumikkal egyáltalán nem ment könnyen. A rajt sokkal inkább a kutatásról szólt, mint a versenyzésről, és sok mindent feláldoztunk a korai kiállással. Azonban jó érzésünk volt ezzel kapcsolatban, és amikor a Safety Car megjelent, újra kiálltam, csak hogy megnézzük, milyen állapotban vannak a gumik. Némileg meg tudtam ítélni az autóból is, de amikor 300 km/h-val vagy annál is többel haladsz, és a kerekek forognak, nem igazán van rá idő, hogy megfigyeljem, így döntő fontosságú volt, hogy bejöjjek, és közelebbről is szemügyre vegyük. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Nagy megkönnyebbülést jelent, különösen az a sok megbeszélés után, amelyeket a verseny előtt megejtettünk. A ma délelőtt nem a megszokott ritmusban telt számunkra, hiszen normális körülmények között tudjuk, hogy mit kell tenni vasárnap délelőtt, de ma rengeteg megbeszélnivalónk volt, ami nem tette könnyebbé számunkra a koncentrációt. A verseny előtt az volt az elsődleges szempont, hogy befejezzük a versenyt, nem gondolva arra, hogy hol állunk, emiatt vagyok igazán elégedett a mai eredménnyel. Jobb nem is lehetett volna. Nagyszerű érzés volt vezetni, és minden körben egyre többet tudtunk meg a gumikról, ami nagyobb magabiztosságot adott, amikor igazán nyomni kellett."
Mark Webber: (2) "Amint kialudtak a lámpák, működésbe lépett a lefulladásgátlóm. Nem tudom, hogy azért-e, mert emelkedőről rajtoltunk. Aggódtunk a gumik miatt a verseny előtt, és több megbeszélésünk is volt délelőtt. Végül a helyes döntést hoztuk, a csapat rendkívül jól reagált, és elvégeztek néhány kutatást az éjjel, hogy kidolgozzák, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet a versenyből. Eléggé tönkretettük a gumijainkat az időmérőn, így nagyon korán ki kellett állnunk, hogy elkerüljük a problémákat, amelyek értékes pozíciókba kerülhettek volna. Lehagytunk néhány autót, de annál a pontnál elég frusztrált voltam, tekintetbe véve, hogy hol szerettem volna végezni. Ezt követően bejött a Safety Car. A csapat azt akarta, hogy kiálljak, de amikor megkaptam az információkat, hogy mit is csináljak a boxban, akkor már a boxutca falának a rossz oldalán voltam. Azt nem is hallottam, hogy behívtak volna. Aggódni kezdtem, de tovább nyomtam, és az autó jól viselkedett. Innentől kezdve gond nélkül vezettem, és szép helyezéseket értünk el, ez volt a csapat egyik legjobb kettős győzelme. Nagyszerű hétvége volt ez a számukra, megérdemelték ezt az eredményt."
McLaren
Jenson Button: (3) "Nem volt egyszerű a 13. helyről előrejönni harmadiknak. A startnál valaki meglökött hátulról, megsérült a hátsó szárnyam véglapja. Az 1-es kanyar kijáratánál volt valami törmelék, áthajtottam valakinek az első szárnyán, és a jobb oldali tükröm le is törött emiatt. Aligha volt tökéletes kezdés, korán ki kellett állnom a boxba! A csapat ellenőrizte az adatokat, és azt látták, hogy kibírhatjuk a sérüléssel, ezért vártunk pár kört, hogy kivitelezhetővé tegyük a stratégiát. Utána teljes erővel hajtottam a verseny végéig. Szerintem mindenkinek akadtak gondjai a bal első gumival, nehéz volt kiigazodni rajta, hogy mikor lehet keményen nyomni a gázt. Ugyanakkor jó iramot mentem a sérülést figyelembe véve, élveztem, ahogy megtámadtam és megelőztem másokat. Az egész évet nézve most volt a legjobb az autónk, jobbnak éreztem, mint bármikor máskor a Forma-1-ben. Csak le kell számolunk a kis hibákkal, hogy még több versenyt nyerhessünk. Reméljük, Monzában a győzelemért szállhatunk harcba."
Lewis Hamilton: (-) "Jó pozícióban haladtam, már megelőztem az egyik Ferrarit, de utána belém jött Kamui (Kobayashi). Nem tudom, mi történt, azonban keményen a falnak csapódtam, és azonnal véget ért a versenyem. Én jártam előrébb, fogalmam sincs, miért hajtottak belém. Idén sokszor nem értünk célba, ez egy újabb ilyen verseny volt. De ilyen az autóversenyzés. Legalább erős tempót mentünk a hétvégén, ezért reméljük, többször nyerhetünk még az évad folyamán."
Ferrari
Fernando Alonso: (4) "Nehéz lett volna ma a negyedik helynél jobban teljesíteni, főleg, hogy mennyire szenvedtünk a közepes keverékű gumikon: ilyen körülmények között másfél másodperccel lassabbak vagyunk a legjobb időnkhöz képest. Őszintén szólva, nem hittem, hogy reális esélyem van a győzelemre, de a pódium elérhető lett volna. A stratégiának köszönhetően vezettem a verseny korai szakaszában, de utána tudtuk, az utolsó etapban szenvedni fogunk. Élveztem az első etapot, jól rajtoltam, azután pedig voltak jó csatáim. Kár a pódiumért, ez volt a célunk, és lehetséges is volt, annak ellenére, hogy nyolcadik helyre kvalifikáltam magam tegnap. A tegnap látott különbséggel összehasonlítva ma nagyon más volt a helyzet, de tudatában vagyunk, hogy emellett a hőmérséklet mellett, ami kétségkívül nem nyári hőség volt, túl nagy árat fizettünk. Jelen pillanatban gratulálnunk kell az ellenfeleinknek, akik fantasztikus munkát végeznek, de nem fogjuk feladni, legalábbis addig, amíg van matematikai esélyünk. Mindig próbálkozni fogunk, hogy győzzünk, a legjobb formánkat fogjuk hozni, kezdve Monzában, amely egy nagyon különleges alkalom a Ferrari és a rajongók számára, aztán pedig az összes hátralevő versenyen."
Felipe Massa: (8) "Ez egy különös verseny volt számomra. A kezdeti szakaszban abszolút harcban voltam a legjobb pozíciókért, aztán problémáim akadtak a gumikkal, és az autó balansza sem tűnt jónak. A közepes keverékű gumikon javult a helyzet, talán annak is köszönhetően, hogy a kerékcsere alatt változtattunk az első szárnyon, de nem voltunk elég gyorsak, mint az evidens lett volna, és utána már túl késő volt. Ráadásul kaptam egy bal hátsó defektet, ezért még egyszer ki kellett állnom. Amikor (Nico) Rosberg mögött találtam magam, nem tudtam megelőzni a DRS-sel sem, mert a csúcssebességük nagyon jó. Továbbá szenvedtem különösen a leglassabb kanyarokban - az utolsó sikánban és a La Source-ban - és ezáltal nem tudtam a lehető legjobban szélárnyékba kerülni. A következő futam a csapat hazai nagydíja, de nekem is nagyon fontos, és igazán szeretnék ott egy jó eredményt elérni."
Mercedes
Michael Schumacher: (5) "Csodálatos befejezése ez ennek a csodálatos spái hétvégének. Az ötödiknél jobb hely szerintem nem lett volna elérhető ma, de jó érzés mindezt 19 pozíciót előrelépve elérni. Extra motivációt jelentett, hogy az egész családom, a barátaim és szurkolóim is itt voltak, és szeretném mindannyiuknak megköszönni a támogatást. Izgalmas versenyt láthattak, ahol a csapatunk nagyszerű stratégiával rendelkezett. Mindent egybevetve számomra rengeteg érzelmet és rengeteg előzést tartogatott ez a nap. Az elején egy kicsit féltem, hogy néhány előttem leszakadó elem eltalálhatja és megsértheti az autómat, de szerencsém volt, hogy semmi ilyesmi nem történt. Ezt követően jó szórakozást nyújtott, hogy levadásztam az előttem állókat, hogy egyre előrébb jussak."
Nico Rosberg: (6) "Kiválóan rajtoltam, és különleges érzés volt vezetni a versenyt egy Ezüstnyíl volánjánál ezen az elképesztő pályán. Jó volt látni a mögöttem kialakuló forgalmi dugót a Red Bull, a McLaren és a Ferrari részvételével, de fájdalmas volt rájönni, hogy nincs meg a megfelelő tempónk, hogy az élen maradjunk. Előreléptünk a hétvégén, és a mai egy nagyszerű eredmény a csapat számára. Nagyon keményen kellett nyomnom az elején és a verseny közepén is, aminek a végén megfizettem az árát, és ehhez hozzávéve, hogy Michael a gyorsabb lágy gumikon haladt, nem voltam képes magam mögött tartani őt. Már várom Monzát, és bízom benne, hogy tovább javíthatunk."
Force India
Adrian Sutil: (7) "A mai hetedik helyünkkel nagyon elégedettnek kell lennünk, miután a 15. pozícióból rajtoltunk. Izgalmas futam volt sok akcióval, de jó stratégiánk volt, és jó időben jó döntéseket hoztunk. Sok helyet feljöttem, 6. voltam, és utána csak egy pozíciót vesztettem (Michael) Schumacherrel szemben, aki lágy gumin volt, és gyorsabb volt nálam. Összességében úgy gondolom, ez az eredmény hűen tükrözi a hétvégi tempónkat, jó, hogy megoldottuk a tegnapi problémáinkat, és itt végeztünk, fontos pontokat szerezve."
Paul Di Resta: (11) "Nagyon jól elkaptam a rajtot, és úgy tűnt, minden simán fog menni. Viszont volt előttem egy baleset, és már azt gondoltam, sikerült átjutnom a kanyaron, amikor Timo (Glock) meglökött. Ezáltal egy nagy sérülés keletkezett a padlólemezen, eltörött az első szárnyam, és nagyon alulkormányzott lett az autó. Ettől függetlenül az autó tempója elég erős volt, de kissé szerencsétlen voltam a Safety Car alatt, mert az előrébb álló autó élvezte a prioritást, én pedig a Williams mögé kerültem. Enélkül valószínűleg (Pastor) Maldonando előtt lettem volna. Jó, hogy Adrian pontokat tudott szerezni, és újra megmutattuk, mit tud az autó."
Renault
Vitalij Petrov: (9) " Úgy gondolom, elég nagy lépést tettünk előre. Ahogy láthatták is, végig a legjobb 10-ben voltam, közel a Mercedesekhez. Mindenképp tartanunk kell ezt az irányt a továbbiakban is. A stratégiánk jó volt, pedig a végsebességünk nem volt az igazi, így igen nehéz dolgom volt az előzéseknél. Az autó igen erősnek tűnt a kanyarokban, jó féktávokat tudtam venni, de a végén akadt némi problémám. Az utolsó körökben kénytelen voltam más stílusban vezetni, hogy kompenzálni tudjam a fékhibából eredő problémákat, de sajnos közvetlenül a vége előtt megpördültem, mert szinte teljesen elromlottak az első fékjeim. Ha egészében kell értékelnem a hétvégémet, akkor azt mondhatom, nagyjából elégedett vagyok vele."
Bruno Senna: (13) " Sajnálatos módon hibáztam az első kanyarban, így teljesen elveszítettem az esélyt arra, hogy előkelő helyen végezzek. Mindenek előtt azonban szeretnék elnézést kérni Jaime (Alguersuaritól) az incidensünk miatt. Hibáztam a féktávon, ami azt eredményezte, hogy visszaestem a mezőny végére, és így nem tudtam úgy versenyezni, ahogy szerettem volna, sőt egy kis ideig elég magányosan is kellett vezetnem a hátsó traktusban. Miután azonban letöltöttem a hibámért kiszabott áthajtásos büntetésemet, képes voltam fejlődni, és a sebességem is elég jó volt. Csak próbáltam nyomni a gázt, és tulajdonképpen elégedett is vagyok azzal, ahogy vezettem ezek után. Nyilvánvalóan szerettem volna előrébb végezni, tekintetbe véve a rajtpozíciómat, de ettől függetlenül azt hiszem, a sebességem megvan ahhoz, hogy tovább fejlődjek Monzára, ami szintén az egyike a kedvenc pályáimnak. Le fogunk ülni a csapattagokkal is, hogy megbeszéljük, miben is tudnánk még fejlődni, de az alap már megvan."
Williams
Pastor Maldonado: (10) "Igazán boldog vagyok, hogy szereztem egy pontot magamnak és a csapatnak. Ez egy nagy előrelépés. Az egész verseny alatt következetes volt a tempónk, aminek örülök, és büszke vagyok az országomra is. Végre pontot szereztünk, és még szebbé teszi, hogy ez egy ilyen különleges pályán történt. Nehéz verseny volt olyan hátulról rajtolva, de minden egyes körben keményen nyomtam."
Rubens Barrichello: (16) "Végül versenyképesebbnek bizonyultunk, mint amire számítottunk, és ez nagyszerű dolog. Időt vesztettem a (Nico) Rosberggel való csatában, miután kihajtottam a boxból a második kiállásomat követően. Elég szerencsétlen eset volt, úgy vélem enélkül pontokat szerezhettem volna. Azonban örülök, hogy Pastor megszerezte az első pontját. Egyikünk mindenképpen eredményes lett volna ma, ami biztató, hiszen előrelépéseket tettünk."
Sauber
Kamui Kobayashi: (12) "Természetesen arra számítottam, hogy szerzünk ma néhány pontot. A rajtom jól sikerült, volt néhány szép csatám. Az egyenesekben igazság szerint lassabb voltam a vártnál, de még nem tudom, miért. Ugyancsak nehéz volt kibírni a lágy gumikon, ráadásul Vitalij Petrov nyomás alatt tartott. A Lewis Hamiltonnal történt baleset kapcsán, amely akkor történt, amikor 4. helyen autóztam, tökéletesen tudatában voltam, hogy gyorsabb nálam, tehát nem volt okom, hogy harcoljak vele. Miután megelőzött, nem állt szándékomban visszaszerezni a pozíciómat, ezért a saját ívemen maradtam, és nem vártam, hogy rám húz. Amikor kiálltam a Safety Car alatti második körben, nagyon sok pozíciót vesztettem. Mindamellett, a verseny végén a hosszú etap a közepes keverékű gumikon jól ment, de akkor már túl messze voltam a pontszerző helyektől."
Sergio Pérez: (-) "Nagyon csalódott vagyok. Jól rajtoltam, és kiválóan alakult a futam eleje. Nagyon jó volt az autó, és pontokat kellett volna szereznünk. Az 5. körben hetedik voltam, amikor Sébastien Buemi a féktávon letért az ívről, amelyen addig haladt, pont előttem. Próbáltam elkerülni az ütközést, de mivel elvesztettem a leszorítóerőt, nem sikerült. Később kaptam egy áthajtásos büntetést, amelyet a 22. körben teljesítettem. Ezután a második kerékcserémet is letudtam. Visszaestem a mezőny végére, és onnan próbáltam javítani. Épp megelőztem Bruno Sennát, amikor éreztem, hogy valami komoly gond van az autó hátuljával, ezért óvatosan visszamentem a boxba, így ennyi volt mára."
Lotus
Jarno Trulli: (14) "Ez egy igen jó verseny volt az én szempontomból és a csapatéból is. Jól rajtoltam, sikerült is néhány autót megelőznöm közvetlen a start után, de az 1-es kanyarban Heikki autója és az enyém is megsérült - neki az orrkúpja, nekem a padlólemezem roncsolódott -, így figyelembe véve, hogy ezzel a sérüléssel kellett vezetnem, a 14. pozícióm fantasztikusnak mondható. A rajt utáni incidenst leszámítva végig élvezetes versenyem volt. Volt néhány előzésem, és amikor a Safety Car bejött a pályára, a többiekhez is közelebb kerültem. Így lehetőségem volt arra, hogy megelőzzem az egyik Renault-t. Ahhoz is megfelelő volt a sebességem, hogy felzárkózzak a többiekhez. Az első boxkiállásom volt az egyik legjobb pillanata a versenyemnek, éppen az egyik HRT mögött mentem be a boxba, és amikor végeztünk a kerékcserével, már előtte voltam. Szóval itt is szeretném megköszönni az egész csapatomnak a remek munkát, amit egész hétvégén végeztek. Nagyon elégedett vagyok a versenyemmel, az autóval, amivel versenyezhettem, úgyhogy alig várom, hogy Olaszországban ismét versenyezzünk, és folytassuk az itt megkezdett remek munkát."
Heikki Kovalainen: (15) "A rajttól eltekintve ez egy jó verseny volt. Jól kaptam el a zöld jelzést, de az első kanyarban rögtön összetömörültünk, és ütköztünk Jarnóval, mert előtte valaki meglökött engem. Közben szendvicsbe kerültem, de miután a boxban lecserélték az autóm orrát, minden remekül ment. A lágy gumik ugyan nem működtek annyira jól, mint a közepes keverékek, de ettől függetlenül képes voltam végig jól nyomni. A legfontosabb pedig az, hogy mindkét autónk erős pozícióban végzett, így ez egy jó befejezése a hétvégének."
Virgin
Jérome d'Ambrosio: (17) "Azt kell mondjam, nagyon elégedett vagyok a versenyemmel, és jónak éreztem az autó balanszát. Nehéz volt a rajt, hiszen rengeteg volt törmelék, és egy pontnál azt éreztem, hogy problémáim vannak, de végül igazán simán ment a verseny. Az utolsó körökben szintén küzdöttem egy kissé az üzemanyag-spórolás miatt. Most csináltam ilyet először, így alkalmazkodnom kellett hozzá. Újdonság volt, de ez egy újabb tapasztalat a számomra, és végül jól sikerült. Nagyon elégedett vagyok a dolgok alakulásával az első hazai nagydíjamon. Volt ma egy pár baleset, koncentráltam, hogy mindenből tisztán kijöjjek, és végül ismét mindkét autóval célba értünk. Nagyszerű kezdése ez a szezon második felének. "
Timo Glock: (18) "Rossz volt a rajtom, hiszen hibát vétettem az első kanyarban. Fékeztem, blokkoltam a kerekeimet, és esélyem sem volt elkerülni az ütközést Paul di Restával. Sajnos ezzel kicsit tönkretettem az autóját és a versenyét is, ezért elnézést kell kérnem tőle - az én hibám volt. Megkaptam érte a büntetést, és ki kellett állnom új első szárnyért is, ahol ellenőriztük az autót, hiszen kicsit furcsa érzést nyújtott az ütközés után. Végül csak próbáltam hazahozni az autót, csökkenteni a különbséget, és megelőzni az egyik HRT-t. Azt kell mondjam, a srácok remek munkát végeztek a kiállásoknál, és összességében elégedett vagyok az eredménnyel."
Hispania
Vitantonio Liuzzi: (19) "Tudtuk, hogy ez egy nehéz verseny lehet, különösen száraz körülmények között. Ettől függetlenül jó rajtot vettem, és gyorsan előre is léptem néhány pozíciót. A fő riválisaink előtt voltunk, és ugyan tudtuk, hogy a sebességünk nem a legjobb, felvettük velük a harcot. Azt hiszem, elég jó munkát végeztünk, különösen a verseny első szakaszában. Annak köszönhetően, hogy pénteken volt lehetőségünk száraz pályán menni, fejlődni tudtunk az autó beállításával kapcsolatban, és a sebességünk is javult. Mindezek ellenére továbbra is dolgoznunk kell, hogy a szükséges fejlesztéseket végre tudjuk hajtani a szezon végéig. A következő futam különleges lesz a számomra, mivel hazai pályán versenyezhetek Monzában, így már nagyon várom. A következő héten is keményen kell dolgoznunk, mivel a monzai egy igen technikás pálya."
Daniel Ricciardo: (-) "Teljesen nem lehetek boldog a mai versenyemmel, mivel igen korán véget ért a számomra, ugyanakkor addig, míg versenyben voltam, igen jól alakultak a dolgaim. Jól rajtoltam, és az előttem levő balesetekből is tudtam profitálni, mivel jó döntéseket hoztam. A sebességünk elég jó volt, és a gyorsabb autókat is úgy tudtuk elengedni, hogy azzal nem veszítettünk időt a közvetlen riválisainkkal szemben. Elég jól néztek ki a dolgok, ugyanis a Virginek és a Lotusok is mögöttünk voltak. Sajnos utána valami gond lett az autó hátuljával, ami a verseny feladására késztetett. De minden kétséget kizáróan tettünk pár pozitív lépést előre. Szép lett volna, ha befejezzük a versenyt, de mindig van következő alkalom. Az én oldalamról nézve, boldog vagyok ahogy a mai versenyem zajlott, és mindenképp próbálunk előrébb lépni a monzai futamra."
Toro Rosso
Sébastien Buemi: (-) "Jól rajtoltam, feljöttem a 11. helyről a 6-ikra az első kanyar után, ami fantasztikus volt. Tudtam tartani (Fernando) Alonso és (Lewis) Hamilton tempóját. Azután (Sergio) Pérez megpróbált megelőzni, és egyszerűen belém jött hátulról, és ez teljesen tönkretette a hátsó szárnyam, így nem volt más választásom, mint visszavinni az autót a boxba és kiállni. Tényleg nem értem, mit csinált, amikor tisztán előtte voltam: olyan kemény volt, hogy elfelejtett fékezni. Legközelebb a csapat hazai versenyére, Monzába utazunk, és mivel úgy tűnik, javult az autónk teljesítmény tekintetében, meglátjuk, mit tehetünk ott."
Jaime Alguersuari: (-) "Nem akarok rosszat mondani egyik pilótáról sem, mert nem az én stílusom, de úgy gondolom, a szituáció mindenki számára elég világos volt. A hajtűbe menet a rajt után középen voltam, belülről (Bruno) Senna, kívülről Fernando (Alonso) volt mellettem, és Senna teljesen elvétette a féktávot, nekem jött, és a Ferrari útjába lökött. Mindamellett nagyon sok pozitív dolgot láttunk ezen a hétvégén, mivel tisztán látszott, hogy az autónk képes lett volna több pontot is szerezni ma, ez pedig elismerés a csapat kemény munkájáért. Sajnálom őket, mert a 6. helyről rajtolni nem mindennapi dolog számunkra. Most már előretekintek a következő versenyre, Monzára, mert nem látok okot rá, hogy ne lennénk ott versenyképesek, és ne szerezzünk pontokat."
|