2011.08.24. 20:57

Senna váltja Heidfeldet a Renault-nál
A Lotus Renault GP szerdán este hivatalos közleményben tudatta, hogy a hétvégi Belga Nagydíjon az eddig tartalékversenyzőként tevékenykedő Bruno Senna versenyezhet Vitaly Petrov oldalán. Nick Heidfeld távozik a csapattól.
Senna érkezését már a hét elején előre jelezte a nemzetközi sajtó, a csapat azonban egészen a mai napig nem kívánta kommentálni az értesüléseket.
A Lotus Renault GP végül szerdán este hivatalos közleményben jelentette be, hogy Vitaly Petrov mellett Bruno Senna vezetheti majd a csapat egyik autóját a hétvégén, Belgiumban, így Nick Heidfeld minden bizonnyal távozik a csapattól.
Habár a közlemény Senna belgiumi részvételét erősíti csak meg, szinte biztosra vehető, hogy a brazil pilóta a szezon hátralévő részében is rajthoz állhat majd.
A csapat holnap délelőtt részletes sajtóközleményt juttat el a média képviselőinek, míg Bruno Senna 15 órakor áll az újságírók rendelkezésére.
Heidfeld várhatóan jogi úton kíván majd elégtételt venni.
f1 világ
|