2011.06.24. 19:23
Ferrari
Fernando Alonso: (De: 3., Du: 1.) "Összességében kedvezően indult a valenciai hétvégénk, a második hazai versenyemen. Teljesítettük a kitűzött menetrendet, főleg a gumikkal foglalkoztunk, mivel ennek a nagydíjnak a leglényegesebb eleme a közepes keménységű keverék premierje. Fontos volt sok kört megtenni, mert egy ilyen pályán minden egyes lefutott kilométer növeli az önbizalmat az autóban, hogy feszegethessük a határokat és javítsunk a teljesítményünkön. A pálya karakterisztikája jó illik az autónkhoz, de korai lenne megállapítani, hol foglalunk helyet az erősorrendben. Korábban is akadtak olyan első napok, amikor jól mentünk, aztán egy másodperccel kikaptunk az időmérőn, így nem fordítok nagy figyelmet a mai tabellára. Az első és második edzésen sok mindent kipróbálunk, a pálya pedig gyorsan változik, főleg, mivel ez egy utcai aszfaltcsík, tehát nehéz jóslatokba bocsátkozni. Az autó vezethetősége jónak tűnik, így önbizalommal vághatunk neki a kvalifikációnak, észben tartva, hogy roppant erős vetélytársakkal állunk szemben. A Red Bull nem véletlenül zsebelte be az összes idei pole-t, egyértelműen ők az esélyesek rá megint. Itt könnyebb lesz az előzés, mint Monacóban, a rajtpozíció azonban ugyanúgy fontos."
Felipe Massa: (De: 6., Du: 5.) "Jónak nevezem ezt a napot, jobban sikerült, mint más pénteken idén. Az első három órányi edzést követően meglehetősen erősnek érezzük az autót, nem számítok nagy változásra a két héttel ezelőtti kanadai viadalhoz képest. Igaz, hogy még csak péntek van, de legalább jó a nyitány! A gumik megfelelően működtek, az elsődleges és az opciós keverék is több tapadást biztosított, mint vártuk a hétvége előtt. Egyértelműen nagy különbség van a két keverék között, de a közepes fajtájú nem volt rossz, mivel magasabb hőmérsékletek voltak. Most meg kell hoznunk a helyes döntéseket az autó beállításait illetően a következő két napra. A balansz még nem tökéletes, például túl sokszor blokkoljuk az első kerekeket fékezéskor, azonban jó irányba tartunk. Reméljük, harcban leszünk az időmérőn, mint Kanadában."
McLaren
Lewis Hamilton: (De. 4: Du: 2.) "Nagyon csúszott ma a pálya. A második edzésen kicsit alacsonyabb volt a tapadás, mert nehézkes volt átváltanunk az új elsődleges gumira. Viszont amikor feltettük a lágyakat, sokkal könnyebbé vált vezetni, és tisztességes tempót diktáltunk. Még mindig rengeteg javítást eszközölhetünk az autón. Dolgoznunk kell a balanszon: nem vagyunk mérföldekre elmaradva vele, de még lehetne jobb. Néhány dolgot megváltoztatunk ma este, hogy stabilabbá tegyük. Szorosnak tűnik a csata az élen, mi is harcban állunk, és ez a fontos. Úgy gondolom, mi is elő tudunk még húzni egy kis sebességet a hétvége további részére."
Jenson Button: (De: 7., Du: 6.) "Ma reggel többnyire az adatgyűjtésre koncentráltunk, így elég sok időt töltöttem a garázsban. Délután már kicsit többet lehettem a pályán, és kipróbáltam mindkét keveréket. Az elsődlegesekre elég nehéz volt ráhangolódni, következésképpen nem találtuk meg velük a megfelelő balanszot. Ez azonban jónak tűnik az opciós gumikon, és mivel a pálya tapadása egyre nagyobb lesz, minél többet használjuk, balansz tekintetében a közepes keverékekkel is jó irányban haladunk. Nem szenteltem túl nagy figyelmet ma a köridőknek, mivel sokkal fontosabb volt, hogy a mérnökökkel közösen dolgozva mindkét gumitípuson jobbá tegyük az autót. De, amint mondtam, szerintem megtaláltuk a helyes irányt."
Red Bull
Sebastian Vettel: (De 16.: Du: 3.) "Néha kipróbál az ember különböző dolgokat, de ez normális egy pénteki napon, és ma sem titkolózunk. Ma délelőtt más programot teljesítettem, de délután már ugyanazt csináltuk, mint a többiek. Szorosak voltak az idők, de én nagyon jól éreztem magam az autóban, különösen délután. Meglátjuk, mire leszünk képesek holnap, tavaly itt jó versenyünk volt. Ma szoros volt Lewis (Hamiltonnal) és Fernando (Alonsóval), de ez versenyről versenyre változik."
Mark Webber: (De: 1., Du: 7.) "A közepes keverékű gumikat használtuk az első edzésen, és nem voltak rosszak. A délelőtt jól ment: sok különböző ember sok különböző dolgot tesztelt, eltérő benzinmennyiséggel. A második tréning már sokkal nyitottabb volt. Lassan kezdtünk, de aztán kimentem az opciós gumikkal. A hosszú etap remekül ment, és sok információt gyűjtöttünk vasárnapra. A pálya hőmérséklete valószínűleg más lesz a verseny napján, de még így is hasznos volt."
Mercedes
Nico Rosberg: (De: 8., Du: 8.) "Egy kissé trükkös volt a reggelünk: egyértelmű volt, hogy valamit változtatni kell a beállításokon, de sikerült előrelépnünk délutánra. Fontos volt, hogy minél több adatot gyűjtsünk a nap folyamán, de továbbra sem vagyok teljesen elégedett az autó balanszával. Több újdonság van, amihez alkalmazkodni kell, itt van például a motorvezérlés szabályzása, ami nagy kihívást jelent. Sokat kell dolgoznunk az este folyamán, de bizakodó vagyok, hogy holnap jól szerepelhetünk a kvalifikáción. "
Michael Schumacher: (De: 9., Du: 4.) "Egy tipikus pénteki szabadedzést tudhatunk magunk mögött, többféle beállítást is kipróbáltunk. Ahogyan az pénteken lenni szokott, a hosszabb etapokra koncentráltunk, és mindent összevetve elégedett vagyok, mert sikerült sokat dolgoznunk. Délelőtt még volt néhány problémánk, amit meg kellett oldani, délutánra viszont már teljes mértékben az autóval foglalkozhattunk. Mindannyian tudjuk, hogy normál körülmények között még nem harcolhatunk a dobogóért, minden valószínűség szerint a negyedik helyről tudunk majd rajtolni. De így, hogy sikerült jól teljesíteni a kitűzött programot, továbbra is jó érzéseim vannak a mai nappal kapcsolatban."
Renault
Nick Heidfeld: (De: 5., Du: 9.) "Szép nap volt, azt kell mondjam, ma délután futottam életem legjobb hosszabb etapját abból a szempontból, hogy nem ütköztem forgalomba. Lenyűgöző volt, kiválóan lehetett ismerkedni az autóval. Végre tudtam hajtani néhány változtatást a kormánykerékről, ami lehetővé tett egy ilyen hosszú menetet, ami hasznosnak bizonyult az új közepes keverékű gumikról való tanulásra is. Az új abroncsot jónak érzem, nagyon örülök az eredményeknek, mert nem tesztelünk vele sokat korábban. Úgy vélem, a második tréning végi időeredmények mutatják a legjobb képet a helyzetünkről a sorrendben. Délelőtt szerintem néhány csapat más programot teljesített, mint mi, ezért csalókák voltak az eredményeik."
Vitalij Petrov: (De: 2., Du: 10.) "Magas és alacsony üzemanyagszinttel is vezettünk, hogy ráérezzünk az autóra ezen a pályán, és mindkét formában jól ment. Nem szembesültünk semmiféle műszaki hibával, ez szintén pozitívuma a mai napnak. Mindkét autónk a legjobb tíz között végzett, minden okunk megvan a bizakodásra, és reménykedni a holnapi fejlődésben. Tetszettek az új közepes keverékű gumik, nem működtek rosszul. Világos, hogy mint várni lehetett, a lágyabb abroncsok nagyjából 1,5 másodperccel gyorsabbak náluk, szóval erősen kell szerepelnünk velük, hogy sikeres hétvégénk legyen."
Force India
Adrian Sutil: (De. 8: Du: 11.) "Pozitív nap volt ez számomra. Sok feladatot kellett elvégeznünk, hogy kiértékeljük az új aeroelemeket, de ez jól ment, az autó balansza pedig az első kigördülésemtől kezdve rendben volt. Dolgoztunk néhány részlet javításán, mint például a fékezés alatti stabilitás, ami itt különösen fontos. Szokás szerint mindkét keveréket kipróbáltam délután, így elég adatunk van holnapra. A lágy gumi nagyon következetesen viselkedett, és a kopás sem volt túl nagy, így szerintem ez lesz a jobb választás a versenyre."
Paul di Resta: ( Du: 14.) "Elég szerencsétlenül alakultak ma a dolgok. Nico délelőtti balesete azzal járt, hogy az autóm nem készült el a második edzés kezdetére, így csak ültem és vártam. A srácok nagyszerű munkát végeztek, hogy mindent időben megjavítsonak, és még kimehettem az utolsó percekre, noha már csak három mért kört tudtam teljesíteni. Ez azt jelenti, hogy rengeteg dolgunk maradt a holnapi edzésre, mert be kell hoznunk az elvesztett időt."
Nico Hülkenberg: ( De: 18.) "Az elsők között teljesítettem a mért körömet, amikor a pálya még nagyon koszos volt. Sajnos blokkoltam a hátsó kerekeket a 12-es kanyar előtti féktávon, az autó balra fordult a fal felé, és elég jelentős kárt szenvedett. Az egész nagyon gyorsan történt, 300 km/h sebességnél, így nem volt esélyem reagálni, hogy megfogjam az autót. Sajnálom a csapatot, és Paultól is elnézést kérek, mert ezáltal csak kevés időt tölthetett az autóban délután."
Williams
Rubens Barrichello: (De 13.: Du: 12.) "Sok frissítést hoztunk Valenciába, így elfoglaltak voltunk ma. Az új elemeken még mindig dolgoznunk kell egy kicsit, ezért most megyünk, és átnézzük a ma szerzett adatokat. Minden tőlünk telhetőt megpróbálunk kihozni az autóból, hogy jól teljesítsünk az időmérőn, és szerezzünk néhány pontot a versenyen."
Pastor Maldonado: (De: 15., Du: 13.) "Minden szükséges dolgot elintéztünk ma, ami nagyszerű. Volt egy kis gondom a második edzés végén, mivel kaptam egy lassú defektet, így pár perccel előbb be kellett fejeznem, de ez igazából semmit sem jelentett. Még mindig fejlődnünk kell, de nem látok rá okot, miért ne küzdhetnénk holnap az első tíz között."
Toro Rosso
Sébastien Buemi: (Du: 15.) "Ahogy azt terveztük, csak délután vezettem, de többé-kevésbé tisztában vagyunk vele, mit várhatunk a hétvége hátralévő részében, és az autó mely pontjain kell még javítanunk. Az én kocsim problémamentesen futott egész nap, kezdve Daniel délelőtti munkájával, ami mindig jó dolog. Itt melegebb van, mint az előző versenyeken, amit számításba kell vennünk. Az új közepes keverékű gumik jól működnek, noha még korai lenne azt mondani, hogy mindent tudunk róluk. Ezen a pályán kulcsfontosságú, hogy az autó jól működjön a lassú részeken, így a fékek stabilitása nagyon fontos. Még mindig javíthatunk egy kicsit az időmérő és a verseny előtt. Összességében ez egy remek nap volt, ami megteremtette az alapot a hétvégére."
Jaime Alguersuari: (De: 10., Du: 24.) " Csak délelőtt tudtam vezetni, mert délután problémát észleltünk az autóban, amit nem voltunk képesek időben kijavítani a második edzésre. Azonban az első tréning érdekes volt, az új közepes keverékű gumikkal mentem, és sok adatot gyűjtöttünk róluk, és egyéb frissítéseinkről is. Megszokott szöveg, de azt kell mondanom, az autó jobbnak tűnik. Biztos vagyok benne, hogy időben megoldjuk a kocsival adódott gondot, hogy készen álljak a holnapi utolsó edzésre."
Daniel Ricciardo: (De: 12.) "Nehéz emlékezni a kanyarokra, mert nagyon sok van belőlük, és a pálya is eléggé összetett. Szerencsére gyakorolhattam már a szimulátorban, ami hasznosnak bizonyult. Ennek a pályának a jellegzetessége, hogy úgy tűnik, sok kanyar egy irányba vezet, de végül kiderül, hogy egész máshol végződnek. Élveztem az edzést, különösen tetszett az első szektor, ami a vége felé szélesebbé és gyorsabbá válik, és így igazán hasonlít egy utcai pályára. Az autó jónak tűnik, és fejlődött. A csapat sokat dolgozott, hogy javítsanak a teljesítményén erre a hétvégére, és eddig úgy látszik, a dolgok jó irányba haladnak. Érzem, hogy van benne potenciál, és még ha az első edzésen a köridők és a helyezések nem is jelentenek sokat, Jaime 10., és az én 12. helyem jó eredmény. Csak az elsődleges gumikon vezettem, ami az első benyomásaim szerint remekül működik."
Sauber
Sergio Pérez: (De: 14., Du: 16.) "Több mint boldog vagyok, hogy visszaülhettem az autóba. Minden rendben alakult, jól érzem magam, sokat dolgoztam az elmúlt hetekben, hogy eljussak idáig. Elég hamar felvettem a tempót, ami jó. Összességében úgy tűnik, kissé le vagyunk maradva, sokat kell javítanunk az autón az éjszaka folyamán. A gumik közül a közepes keverékűt nehéznek éreztem felmelegíteni. A pálya tapadása itt általános probléma, elég poros az aszfalt, és még a lágyabb gumikkal is nehéz megfelelő tapadást találni. Sok mindent meg kell oldanunk, de egy erős időmérőben bízom."
Kamui Kobayashi: (De: 17., Du: 17.) "Nehéz napom volt. Délelőtt a gázpedál hibája miatt nem tudtam teljesíteni a kitűzött programot. A második edzésen viszont valamelyest jobbnak éreztem az autót, bíztam egy erős köridőben, azonban amint átváltottam a friss lágy abroncsokra, egyből kockásra fékeztem őket. A későbbi hosszabb menetek rendben voltak. Úgy gondolom, holnap jobbak leszünk, mint ma."
Lotus
Heikki Kovalainen: (De: 19., Du: 18.) "Eléggé következetesen alakult a napom. Az autó folyamatosan javult az edzések során, teljesítettük a terveket, és mindkét gumiról elegendő információt gyűjtöttünk, melyeket áttanulmányozunk éjszaka, hogy gyorsuljunk holnapra."
Jarno Trulli: (Du: 19.) "Kellemes délutánom volt, köszönöm a csapat mai munkáját. Számos variációt kipróbáltunk a szervokormánnyal, és elégedett vagyok a másodikkal. Sok kört megtettünk, és bár nem maradt sok időnk a beállításokkal való kísérletezésre, úgy vélem, jó irányba tartunk, ezért érdekes lesz nézni, mennyit javulunk holnapra."
Virgin
Timo Glock: (De: 21., Du: 20.) "Meglehetősen zsúfolt péntek volt, különösen délután. Átrágtunk magunkat a szokásos programon, és eddig minden rendben tűnik. Kicsit másnak éreztem a gumikat, de a többi dolog rendben van. Szerintem sok adatot gyűjtöttünk a délelőtti aerotesztekből, melyek remélhetőleg segítenek majd a jövőben. Eddig minden jó."
Jérome d'Ambrosio: (De: 20., Du: 21.) "Úgy gondolom, jó napot zártunk. Simán teljesítettük a menetrendet, ami nagyszerű. A második tréningen a hosszú etapokra koncentrálunk, és hasznos adatokkal gazdagodtunk a futamra. Nagyon várom a holnapi folytatást, mivel ma megfelelő alapot raktunk le."
|