2011.04.24. 20:46

Nyáron döntenek Kubica visszatéréséről
Az orvos, aki felügyeli Robert Kubica állapotát elmondta, a nyár közepe előtt eldől, a lengyel pilóta visszatérhet-e a Formula-1-be és az is, hogy mikor.
Kubica szombaton elhagyhatta a Santa Corona Kórházat - ahol február eleje óta lábadozik.
De amikor a Gazzetta dello Sport arról faggatta Dr. Riccardo Ceccarellit, Kubica mikor térhet vissza így válaszolt: "Ezt csak hat hónappal a baleset után tudhatjuk meg: várni kell, amely nehéz, ám ismerve Robertet bízunk felépülésében."
Dr. Ceccarelli elmondta Kubica rehabilitációja során óriási támogatást kap az orvosi csapattól.
"A torna segít, hogy úgy érezze magát, mint egy versenyző. Kapcsolatban maradunk azokkal, akik az utóbbi hónapokban figyeltek rá, először is Dr. Rossellóval, aki jobb kezét operálta, de a többi specialistával is beszélni fogunk. Legalább négy ember fog vele dolgozni napi hat-nyolc órában és egy speciális taposómalmot állítunk fel, amellyel különösen a jobb lábát tudjuk megterhelni. Mivel a kezén, lábán, vállán és könyökén sérült meg, Robert olyan, mint három páciens egyben."
Az orvos kihangsúlyozta, túl korai lenne megmondani, Kubica sérült keze mennyire jön rendbe.
"Az idegek újjáépülése hosszú folyamat, így nehéz az első négy hónap után megmondani, milyen lesz a felépülése. Jól érzékel a kezével, de nem minden ponton. A kéz rendben van és visszaszerzi funkcionalitását. A láb problémásabb. Először Robert bal lábát terheljük, majd folyamatosan a másikat is."
f1 hungary
|