2010.11.07. 16:16

Fegyveres támadást úszott meg Button Sao Paulóban
A rossz közbiztonságáról ismert Sao Paulóban bevett szokás a csapatok körében, hogy a Brazil Nagydíj idején fegyveres kísérőket szerződtetnek a személyzet mellé, és golyóálló autókban utaztatják az alkalmazottakat. Ezúttal sajnos így is csak egy hajszál választotta el Jenson Buttont egy fegyveres támadás áldozatává válástól.
A McLaren pilótája szombat este távozóban volt az interlagosi pályáról, amikor az őt, az édesapját (John Buttont), a menedzserét (Richard Goddardot) és személyi edzőjét (Mike Colliert) szállító B-osztályú Mercedesre megpróbáltak rárontani.
"Megálltunk egy piros lámpánál, körülbelül a harmadik sorban. A sofőr szokás szerint korán lefékezett, nem gurult közvetlenül az előttünk lévő kocsi mögé. Kinéztünk jobbra, és észrevettünk pár fickót csoportosulni az út szélén, egy épület bejárata előtt. Csak álldogáltak, és bár picit gyanúsnak tűntek, nem gondoltunk semmire. Richard kiszúrta, hogy az egyikük egy gumibotot tart a kezében, én meg azt, hogy az egy másik játszik valamivel a nadrágjában, és mint kiderült, egy pisztollyal" - elevenítette fel az eseményeket Button vasárnap.
"Felkiáltottam, a sofőr kinézett rájuk, és amikor ezt észrevették, elkezdtek felénk rohanni. A vezető elkormányzott és padlógázt nyomott. Nem tűnt úgy, hogy sok helyünk van, hat autó között robogtunk el, és mindegyiket súroltuk. Sikerült meglógnunk, de hátrapillantva láttam, hogy két srác kezében pisztoly volt, az egyik mintha gépfegyver lett volna."
Button elmondta, napirendre tért a sokk fölött. "Szörnyű, hogy ez megtörténik, de rendben vagyok" - közölte. - "Az évek során hallani ilyesmiről, de amíg nem éljük át, képtelenek vagyunk átérezni. Félelmetes helyzet, mert eleinte el sem hisszük."
Versenyzők ellen korábban még nem kíséreltek meg támadást a brazil nagyvárosban (bár a szurkolók haragja elől a kertek alatt kellett eliszkolnia 2008-ban Timo Glocknak, miután az elkeseredett brazilok őt tették felelőssé Felipe Massa elbukott vb-címéért), de több újságírónak már át kellett adnia értékeit a gazembereknek.
Szomorú módon a Sauber szerelői tegnap rosszabbul jártak Buttonnál. A csapat egyik szóvivője elmondta a SID-nek, hogy öt férfi támadt a szakemberekre, egyikük fejéhez még fegyvert is szorítottak, és két táskát elvettek tőlük, melyekben mobiltelefonok, igazolványok és készpénz volt.
a5
|