2010.10.14. 20:19

2014-től Szocsiban dübörög a „száguldó cirkusz”
Immár hivatalos: 2014 és 2020 között a Fekete-tenger partján fekvő Szocsi is Forma–1-es futam házigazdája lesz. A szerződés, amely évi 25 millió fontos kiadást ró majd évente Oroszországra, egy opció alapján öt évvel meghosszabbítható.
„Fantasztikus versenyt lehet itt rendezni. Minden a rendelkezésre áll ehhez, úgyhogy rendkívül elégedett vagyok” – nyugtázta a megállapodást Bernie Ecclestone, az F1 „ura”. Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyettes ugyanakkor kijelentette: amennyiben a 2014-es téli olimpia építkezési munkálataiban fennakadást okozna a pályaépítés, az első futamot csak 2015-ben tartják majd.
Ecclestone, aki már a 80-as évek óta szeretett volna futamhelyszínt Oroszországban, megdicsérte a helyi sportvezetőket. „Mind az olimpiára, mind pedig a Forma–1-es futamra tökéletes felkészültségű helyszínekkel kívánják várni az érdeklődőket. Úgy látom, hogy Szocsiban tényleg fontos szerepet játszik majd a Forma–1” – mondta a sportág korlátlan feje. Vladimir Putyin orosz miniszterelnök eközben a futam támogatását fontolgató üzletemberekkel tárgyalt. „Számunkra ez egy rendkívül fontos esemény, amelyhez az olimpiára megépített létesítményeket is igénybe tudjuk majd venni” – fogalmazott a kormányfő.
Ecclestone folyamatosan bővíteni szeretné a „száguldó cirkusz” helyszíneinek körét. 2011-től India is „beszáll”, két év múlva pedig az Egyesült Államokba is visszatér az F1.
(bbc.co.uk)
Több infó Szocsiról:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szocsi
|