2010.09.25. 22:05
Ferrari
Fernando Alonso: (1) "Minden pole pozíció fontos, de egy ilyen pályán, a szezonnak ebben a szakaszában különösen az, hiszen reményt ad, hogy le fogom tudni dolgozni az összetettbeli hátrányomat. Rendkívül biztató, hogy egymástól annyira különböző pályákon szereztem zsinórban két pole pozíciót, mint Monza és Szingapúr, mivel azt jelzi, hogy az autónk mindenféle pályán rendkívül versenyképes. Semmiképp sem volt könnyű napunk, de ki tudtuk hozni az autóból a maximumot az időmérőn, míg a riválisaink ezt nem mondhatják el magukról. Őszintén szólva azt hittem, hogy az egész hétvégét uraló Red Bullt nem lehet majd utolérni, és a 3. hely a reális célkitűzés, de a pole pozícióban találtam magam, ami olyan, mint egy húsvéti meglepetés. A Q2-ben átéltem egy feszült pillanatot, amikor az egyik motorelektronikai változtatás nem úgy sült el, ahogy vártuk, de miután átprogramoztuk, minden visszatért a rendes kerékvágásba. A rajt kulcsfontosságú lesz holnap, de nem annyira, mint a tökéletes koncentráció a rendkívül hosszúnak ígérkező verseny mind a 61 körében, ami az autóra és a versenyzőre is óriási megterhelést ró majd. Kulcsszerepet játszanak majd a pályaviszonyok is, láttuk, hogy néhány szakasz rendkívül sokáig nedves marad, ezért már az is a feje tetejére állíthatja a dolgokat, ha néhány órával a rajt előtt esik néhány csepp eső. Nekünk a saját versenyünket kell futnunk, és biztos vagyok benne, hogy jó eredményt érhetünk el. A lehető legelőnyösebb helyzetben vagyunk a sikerhez."
Felipe Massa: (24) "Problémám támadt a váltóval, ami egyszer csak váratlanul megakadt, minden figyelmeztetés nélkül, ezért meg kellett állnom a pályán. Még nem tudjuk pontosan, mi történt. Elővigyázatosságból kicseréljük a motort, figyelembe véve, hogy úgyis utolsó vagyok a rajtrácson. Komplikált versenyre számítok, mivel nagyon nehéz előzni ezen a pályán, de most is igaz, hogy bármi megtörténhet: eső, Safety Car, bármi. Természetesen nagyon csalódott vagyok, mivel ütőképes az autónk, amit Fernando bizonyított. Szeretem ezt a pályát, de úgy tűnik, sohasem hoz nekem szerencsét."
Red Bull
Sebastian Vettel: (2) "Szerintem ma megszerezhettük volna a pole-t, az autónk elég jó volt hozzá. Sajnos a Q3 kicsit kaotikusra sikerült, az első mért köröm kárba veszett, mert rosszul mértem fel a távolságot Michael (Schumacherhez) képest, túl gyorsan értem utol, és romlott mögötte a tapadás. A második alkalommal az volt a legfontosabb, hogy fussak egy biztonsági kört, mivel még nem volt érvényes időeredményem. A középső szektorom nem sikerült jól, a 11-es, 12-es és 13-as kanyar rosszul jött ki, és az utóbbi kijáratánál kicsit a falnak is koccantam. Megpróbáltam ledolgozni a hátrányomat az utolsó szektorban, de sajnos nem sikerült elég jól, és ezzel el is dőlt minden. Csak másodikak vagyunk, a holnapi verseny azonban nagyon hosszú lesz. Senki nem tudja, mi történik majd az időjárással, esni fog-e délután, és a futamig felszárad-e a pálya. Meglátjuk."
Mark Webber: (5) "Tudtam, hogy az első rajtsorért ma nagyon szoros küzdelem fog zajlani, de amiatt csalódott vagyok, hogy kiszorultam a másodikból is. Nem hiszem, hogy tudtam volna olyan kört futni, amivel bekerülök az első sorba; tehát az eredmény lehetett volna jobb is, rosszabb is. Mindenesetre megpróbálom tartani a lépést a többiekkel, mert a holnapi hosszú verseny lesz, aztán majd meglátjuk, ez mire elég. Nehezen rázódtam bele itt a ritmusba; tudtam, hogy a pálya egyes pontjain időt veszítek, mert nem vagyok elég gyors. A Ferrari szép munkát végzett, és Sebastian egész hétvégén jól ment. A pole Fernandóé lett, övé az érdem. Kíváncsian várjuk, mire megyünk innen."
McLaren
Lewis Hamilton: (3) "Meglehetősen boldog vagyok a 3. helytől, bár mindig lehet jobban menni, és szerintem ma tisztes esélyünk volt a pole-ra. Az első Q3-as köröm tisztán és jól sikerült, de túl közel kerültem Jensonhoz, éreztem a nyomát előttem, amitől csökkent a leszorítóerőm, főleg az utolsó szektorban. Az utolsó körömön megfelelő távolságot alakítottam ki, viszont nem lett jó a kör. Ilyen az autósport. Ugyanakkor kellemes tudni, hogy Szingapúrban komoly tényezőt jelentünk. A hétvége előtt fogalmunk sem volt, hogy mennyire leszünk gyorsak, ezért nagyszerű látni, hogy csupán néhány tizedre vagyunk a pole-tól. A rajtjaink elég erősek voltak ezidáig, tehát remélhetőleg legalább az egyik előttünk álló versenyzőt le tudjuk majd hagyni a startnál. Egyszóval harcba szállhatunk a győzelemért."
Jenson Button: (4) "A Q3 roppant nehéz volt. Rámenősen hajtottam, mert tudtam, hogy én jövök ki elsőként a boxból, és biztosítani akartuk a két menet megtételét. Az első szektorban azonban kissé tönkretettem a hátsó gumikat, emiatt szenvedtem. A második menetben lassabban teljesítettem a kivezető kört, könnyedebben vezettem az első szektorban, így viszont nem melegedtek be eléggé az abroncsok, és újra szenvedtem. A második és harmadik szektorom remekül sikerült, csupán az első nem, ami számos tizedmásodpercembe került. A 4. hely ugyanakkor nem rossz, sokkal közelebb vagyunk a Red Bullhoz, mint hittük. A Ferrari gyorsnak tűnik, de lényegesen boldogabb vagyok, mint tavaly ugyanitt. Holnap a rajt lesz a kulcs. A célom Sebastian (Vettel) megelőzése. Mostanában nem rugaszkodtak el valami jól a Red Bull-ok, és amúgy is erős versenyt futhatunk, mivel több benzinnel ígéretes formának örvendünk."
Williams
Rubens Barrichello: (6) "Először is szeretnék köszönetet mondani a csapatnak az új alkatrészekért, amelyek tökéletesen beváltak. Nagyok voltak az elvárásaink, de ma sikerült megfelelnünk nekik, és nagyszerű alapot fektettünk le a holnapi versenyhez."
Nico Hülkenberg: (12/17) "Hihetetlenül frusztráló időmérőn vagyok túl. Megmagyarázhatatlan, ami történt. Az autó az egész hétvégén jól ment, végig kényelmesen a legjobb tízben voltunk. A Q2-ben azonban az első körömben beragadtam (Adrian) Sutil mögé, majd egy sárga zászló akadályozott. Amikor kiálltam az opciós (szuperlágy) gumikért, még biztos voltam benne, hogy marad időm egy jó körre, az autó balanszára azonban rá sem lehetett ismerni. Nem tudom, hogy valamilyen műszaki hiba hátráltatott-e minket, mindenesetre nem adjuk fel a küzdelmet. Bár előzni nem könnyű, balesetek gyakran történnek itt, ezért lesznek lehetőségeink az előrelépésre, ráadásul az autónk továbbra is gyors."
Mercedes
Nico Rosberg: (7) "Úgy érzem, kissé jobban is szerepelhettünk volna a mai időmérőn, de a 7. rajtkockával is elégedett vagyok, főleg annak fényében, hogy a lágy gumikon nehéznek találtam a vezetést, és küszködtem a hátsó tapadás hiányával. A rajtrács tiszta oldaláról rajtolhatunk, ezért fontos lesz jól elkapni a startot. Pontokat kell szereznünk a hátralevő versenyeken, holnap is ez lesz a célunk."
Michael Schumacher: (9) "A Q3-ba jutás volt a célunk, és ezt el is értük, ezért elégedett vagyok a mai időmérő edzésen nyújtott teljesítményünkkel. Különböző beállítási variációkat próbáltunk ki a szabadedzéseken, amelyek olykor beváltak, olykor viszont nem. Ugyanakkor roppant szórakoztató volt ebben az időpontban vezetni, tényleg különleges élmény. Kétségkívül szokatlan érzés mesterséges fényben vezetni, de egyáltalán nem befolyásolja az ember teljesítményét. A 9. rajthely azt jelent, hogy a rajtrács elvileg kedvezőbb oldaláról vághatunk neki a futamnak, ezért az a tervünk, hogy már a rajtnál javítunk néhány pozíciót."
Renault
Robert Kubica: (8) "Úgy gondolom, realistának kell maradnunk az idény szakaszában, mert a három élcsapat még mindig gőzerővel fejleszti az autóját, miközben mi már csak kisebb újításokat készítettünk ide. A Mercedes és a Williams futamok óta hasonló tempót diktál, mint mi, tehát tudtuk, hogy velük csapunk össze a legjobb tíz második fele között. Így nehéz volt jobbat elérni a 8. helynél. Az autó tapadása kicsit hiányos, elöl és hátul is csúszkál. Mindazonáltal elégedett vagyok a körömmel. Az időzítésünk azt vonta maga után, hogy csak egy mért kört futunk a Q3-ban, tehát mindent vagy semmit játszottunk. Azt hiszem, szinte mindent kihoztam az autóból."
Vitalij Petrov: (13/12) "A köridőket nézve beférhettem volna a Q3-ba, de hibáztam az első Q2-es etapomban. Túljutottam a Q1-en a keményebb gumikkal, és keményen nyomtam a gázt a lágyabb keveréken, amikor túl későn kezdtem fékezni az 5-ös kanyarnál. Elvesztettem az irányítást, nekimentem a falnak a jobb hátsó kerekemmel. A kanyar még mindig nedves volt kicsit a délutáni eső következtében, ahogy szinte egész hétvégén, ami kifogott rajtam. Az én hibám volt. Tudom, hogy gyötrelmes verseny vár rám holnap, főleg mert Szingapúrban kemény dió előzni."
Sauber
Kamui Kobayashi: (10) "Nagyon boldog vagyok, az időmérőn sikerült teljesítenem néhány jó kört, pedig ezt a pénteki szabadedzésen nem találtam túl könnyűnek. A pálya új volt számomra, és persze elég nehéz is, ráadásul a hőség és a világítás révén különleges is. Ugyanakkor a szabadedzéseken nem voltam elégedett az autómmal. A csapat nagyszerű munkával javított rajta, ezért az időmérőn már jól működött. Szerintem ez volt a legtöbb, amit ma elérhettünk."
Nick Heidfeld: (15/14) "Nem vagyok teljesen elégedett. Többet reméltem, szerintem nem hoztam ki a maximumot az autómból. Persze lehet, hogy ez nem is volt reális elvárás, hiszen tegnap vezettem először, és ezeket a gumikat sem próbáltam eddig. Még sokat kell tanulnom, biztos vagyok benne, hogy ennek hamarosan meg is lesz az eredménye. A versennyel kapcsolatban azért nem vagyok túl pesszimista, mert a szabadedzéseken versenykörülmények között teljesített hosszú etapjaink jól sikerültek. Meglátjuk, holnap mit tehetünk."
Toro Rosso
Jaime Alguersuari: (11) "Kár, hogy végül nem jutottunk be a Q3-ba, mert ez a hétvége összességében az első pillanattól kezdve jól alakult. Nem hiszem, hogy elégedetlennek kellene lennünk az eredménnyel, én legalábbis értékelem a teljesítményünket, mert a csapat is nagyot lépett előre. Meglep, hogy ennyire elöl vagyunk a rajtrácson, a mai szabadedzésen ugyanis gondjaink voltak a beállításokkal, bár ezeket az időmérőig sikerült orvosolnunk. Az idei legjobb eredményem nyomán szeretném a legjobbakat kívánni vezető szerelőmnek, Alberto Gavarininek, aki már hazaért Olaszországba, miután autóbalesetet szenvedett. Ez a pálya fizikailag nagyon fárasztó, egyrészt a hőség miatt, másrészt azért, mert nincsenek egyenesek, ahol egy kicsit kifújhatnánk magunkat, én azonban jól érzem magam, és alig várom a holnapi futamot, mert szerintem most lesz a legtöbb esélyünk a pontszerzésre. Különösen, hogy az autónk balansza versenykörülmények között jobb, mint az időmérőn volt, ezért optimisták lehetünk."
Sébastien Buemi: (14/13) "Az időmérő ma nem alakult jól számomra, mert úgy tűnt, minden egyes körben forgalomba kerülök, az egyetlen tiszta körömet pedig tönkretették a sárga zászlók. A legfőbb problémám a tapadás súlyos hiánya volt. Jaime nagyszerű kört futott, holott délelőtt még gyorsabb voltam nála, úgyhogy nem igazán tudom, mi történhetett, de persze csalódott vagyok. Ami a versenyt illeti, egy ilyen pályán nem könnyű előzni, bár a 14. rajtkocka nem katasztrófa. A futam hosszú lesz, ha tehát nem vétünk hibákat, ügyesen taktikázunk, és a boxkiállásaink is jól sikerülnek, ki tudja, talán jó eredményt érhetünk el. Fizikailag is kemény dolgunk lesz, ezért gondoskodnunk kell a folyadékpótlásról."
Force India
Adrian Sutil: (16/15) "Roppant frusztráló időmérőn vagyunk túl. Az első szegmens még rendben volt, a kemény gumikon is a legjobb tízben voltunk, de amikor a Q2-ben átváltottunk a lágy keverékre, nem tudtunk javítani. Csekélyebb volt a tapadás, mint a kemény abroncsokon, ráadásul a felvezető körömben forgalomba kerültem, ami tönkretette a mért körömet is. Semmi se jött össze, ezért csalódott vagyok. Holnap nem lesz könnyű dolgunk, mivel nehéz előzni, de ha beküldik a Safety Cart, vagy történik valami váratlan, minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy kihasználjuk."
Tonio Liuzzi: (17/16) "Elkeserítő eredménnyel ért véget számunkra az időmérő. A Q1-ben még megvolt a tempónk, a Q2-ben azonban a második etapom első körében problémák támadtak az első fékjeimmel. Ez roppant furcsa volt, hiszen előtte egyszer sem szembesültünk ilyesmivel a hétvégén. Sajnos emiatt elszalasztottam a gumik optimális teljesítményét, pedig jobban is sikerülhetett volna a köröm. Mások büntetései miatt végül is a 16. helyről fogunk indulni, de csak abban reménykedhetünk, hogy történik valami a versenyen, amiből hasznot húzhatunk, előzni ugyanis nagyon nehéz ezen a pályán."
Virgin
Timo Glock: (18) "Nagy örömmel tölt el a mai teljesítményünk, mind a csapaté, mind az enyém. Nem volt könnyű vezetni az autót, de mindent kisajtoltam belőle. Enyhén túlerőltettük a lágyabb gumikat, főleg a hátsó kerekeken, tehát ha stabilabban bánunk velük, még kipréselhettünk volna 1-2 tizedet a kocsiból. Mindent egybevetve jók voltunk, a legjobbak az új csapatok között, és nagyon várom a holnapot. Imádom ezt a pályát, főleg száradó aszfalton, ezért remélem, holnap is ilyen lesz. Meglátjuk, mire leszünk képesek."
Lucas di Grassi: (20) "Kiváló időmérőt zártunk, sikerült az egyik Lotus előtt végeznem. Habár kihagytam az egyik tréninget, úgy érzem, ez volt idei legjobb kvalifikációm. Ez egy bonyolult pálya, minden egyes alkalommal, amikor kigördültem, javultam: egy tizedet itt, fél tizedet ott. Várom a holnapi futamot."
Lotus
Heikki Kovalainen: (19) "Őszintén szólva elég nehéz volt a mai időmérő. A forgalom tette azzá: fel- és levezető kört futó autókat értem utol a mért köreimben, ezért úgy érzem, elszalasztottam a legjobb lehetőségemet a második, vadonatúj gumiszetten. Minden tőlem telhetőt megtettem, és az utolsó körömben elért időnél aligha futhattam volna jobbat, így legalább sikerült befurakodnunk a két Virgin közé, és közel kerültem Timóhoz. Holnap teljesen nyitott lesz a küzdelmünk, és úgy érzem, jó formában várjuk a futamot, de majd meglátjuk."
Jarno Trulli: (21) "Csalódott vagyok a nap alakulása miatt. A délelőtti dedzés még jól sikerült, de az időmérőn nem találtam semmi tapadást az opciós (szuperlágy) gumikon futott első etapomon, ezért átváltottam az elsődleges (közepes) keverékre. Úgy érzem, a Q1 végén mindent kihoztam az autóból. A fékezés nagy szerepet játszik ezen a pályán, én viszont az egész hétvégén küszködtem a hátsó kerekek blokkolásával. Remélem, holnap javul a helyzet."
Hispania
Christian Klien: (22) "Nagyszerű visszatérni, nagyon elégedett vagyok az időmérős eredményemmel. Kissé ideges voltam előtte, azonban minden idegszálammal a lehető legjobb köridőre koncentráltam. Folyamatosan javultam a hétvégén, és véghez vittük céljainkat. Bármi történjék holnap, fel leszünk készülve rá. Remélem, megint szép eredményt fogok elérni."
Bruno Senna: (23) "Ma nehéz volt vezetni. A harmadik edzésen alulkormányzott volt az autó, az időmérőn pedig átváltott túlkormányzottá. Holnap viszont új nap kezdődik, és remélem, tovább fog javulni a pálya. Jobb munkára törekszünk, én pedig alig várom már első éjszakai versenyemet."
a5
|