2010.09.11. 20:08

Kubicáé a Pirelli első győzelme
A mezőny tagjai egy év végi kétnapos teszten próbálhatják ki először a jövő évtől használatos új gumikat, egyikük azonban a hétvégén már egy győzelmet is bezsebelt a Pirelli abroncsain - persze egyelőre csak raliban. Robert Kubica ugyanis a spái és a monzai futam közötti szünetet kihasználva az olasz bajnokság részeként megrendezett Rally d'Alpi Orientalin vett részt, ahol egy Renault Clio Super 1600-at terelgetve kategóriájában az első helyet szerezte meg. A lengyel, aki közismerten odavan a raliért, a három napon át folyó, 14 szakaszból álló megmérettetésen összesen 167 kilométert teljesített a Pirelli PZero elnevezésű abroncsain. "Csak a szórakozás kedvéért jöttem" - magyarázta a Renault versenyzője, aki összesítésben a 13. helyen végzett. - "Óvatosnak kell lennem, nem kockáztathatok túl sokat, mivel a Forma-1 az igazi állásom. De imádom a kihívást, amit a ralihoz való alkalmazkodás jelent" - tette hozzá. A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery külön örült az ölébe pottyant promóciós lehetőségnek. "Remek, hogy ilyen remekül kezdhetjük el a forma-1-es kampányunkat - egy kategória győzelemmel Robert Kubica révén! A PZero abroncsok teljesítménye a nehéz körülmények között is lehetővé tette egy ralival még csak ismerkedő versenyző számára ezt a szép eredményt."
celeb
|