2010.08.01. 21:39

Petrovnak jót tett a szülői felügyelet, eddigi legjobbját hozta
A Renault újonca, Vitalij Petrov eddigi F1-es pályafutása legjobb eredményét érte el a vasárnapi Magyar Nagydíjon, amelyet a 7. helyről indulva végül az 5. helyen zárt, ezzel tíz különösen értékes ponttal gazdagítva csapata idei pontkollekcióját. Az orosz a hétvége korábbi részében elárulta, hogy szülei most először kísérték el egy F1-es nagydíjra, ami a jelek szerint jó kabalának bizonyult a 25 éves újonc számára.
A Renault-nak azért is különösen értékes lehet a Petrov által most megszerzett tíz pont, mert legnagyobb riválisuk, a Mercedes GP pont nélkül maradt a Hungaroringen. Az istálló másik pilótája, Robert Kubica is sokáig pontszerző helyen haladt a Renault-val, ám egy szerencsétlen bokszutcai incidens őt korán a partvonalon kívülre kényszerítette. Az említett eset miatt a versenyfelügyelők egyébként pénzbírsággal sújtották a francia alakulatot.
Vitalij Petrov
"Most csodálatosan érzem magam, hiszen ma mindent szinte tökéletesen hajtottunk végre. Már a rajtot is jól kaptam el, úgyhogy meg tudtam előzni Rosberget és Hamiltont az első kanyarhoz vezető úton, ami a célunk volt. Ezt követően nemigen próbáltam feltartóztatni Lewis-t (Hamilton), mivel problémám adódott a gumik üzemi hőfokra melegítésével, ami miatt rengeteg tapadást veszítettem és harcoltam az elemekkel. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy elengedem őt, mintsem hogy kockáztassak, és esetleg további pozíciókat hullajtsak el. A most megszerzett pontok különösen fontosak számunkra, mivel a Mercedes ma egyet sem szerzett. Ráadásul, ma a családom és rengeteg barátom is a helyszínen szurkolt nekem, úgyhogy örülök, hogy sikerült egy jó eredménnyel megajándékoznom őket."
Borbás Bálint
|